2011. június 30., csütörtök

paradicsom

Ma leszedtem és megettem az első patradicsom terméseimet. Csak 3 szem volt, de annyira finom, zamatos és jó izű, hogy meg tudtam volna még jó párat enni. Szerencsére holnap már érik a többi is.


 Szinte mindegyik fajtám virágzik már és bízom benne be is fognak érni, nem úgy lesz mint tavaly, amikor a sok esőtől, rengeteg rohadt paradicsomot dobtam ki.
Eddig alig esett, homokos a talaj, a széltől gyorsan kiszárad, így minden este öntöznöm kell. Ha nincs  esővíz a tartályban, akkor a tóból szoktam vizet adni nekik.
Voltam olyan ügyes és nem jelőltem meg és már nem tudom melyik fajtát, hova ültettem. Most, hogy kezdenek termést hozni, kezdek rájönni, miből mi lesz...A korai holland kezdte az érést de már a koktélon is van szem,.a San Marzano, jellegzetes hosszúkás termései is látszanak. A datolya paradicsomról én gyűjtöttem a magokat, kérdés fajta azonos lesz-e...
A fekete parin sok virág van.
Ha minden jól megy. el leszünk látva egész szezonra és talán aszalni is tudok belőlük.

2011. június 28., kedd

Köszönöm a segítségeket.
Úgy néz ki, tényleg blumériás fertőzés. A Dithane nevű szert javasolták ellene és ősszel, lombhulláskor pedig rézzel kell lepermetezni. Ha végre eláll a szél, megpermetezem, remélem használni fog...

jól jönne a segítség...

Tanácsra leene szükségem.
A cseresznyét megtámadta valami... sárgulnak a levelei és lepotyognak. A hozzáértő segítőm, a tengerben merítőzik, nem zaklatom a problémámmal.


a lehullott levelek

Keresek, kutatok, mi lehet a gond.  Blumeriellás levélfoltosodás? Nem vagyok benne biztos...
Ha valaki ért hozzá, adjon tanácsot légyszi!

2011. június 27., hétfő

hortenzia körkép

Most kezdtek virágozni a hortenziáim.
A legkisebb, tavaly ültettem, a valóságban kicsit sötétebb a színe, mint a képen



Ezt is tavaly ültettem ki, a dézsásból szaporítottam


és a dézsás, ami szintén kint telelt a télen a fal védelmében. Az idén hatalmasra nőtt, még a szelek se tudnak kárt tenni benne, olyan vastag szárai vannak. az első virága , megmértem 20cm.




Többek között a hortenziák is nagy szerelmeim lettek, szeretnék belőlük minél többet, de sajnos, árnyákos hely hiányában, korlátozottak a lehetőségeim. Ezért szeretném a rózsazsinűeket kékíteni, eddig sok mindent kipróbáltam, de semmi eredménye, továbbra se kékül egyik sem. Valamit nem jól csinálok, de ezeket a szereket, mint a kénpor, meg timsó, félve adom , mert nem szeretném kicsinálni őket. Csak irigykedem, amikor látom másoknál a sok, szép kék horit.
Most azért is veszek egy kéket,- csak az gond, hogy a kék szint a kertészek is savanyítással érik el- mindegy, meglátom azzal mire megyek.

Az utolsó, a Pinky Winky, tavasszal vettem, jól megnőtt. Elvileg  a fehér virága pinkbe megy át. Na erre kiváncsi leszek, nálam mire lesz képes, lehet meg fogok lepődni...




2011. június 25., szombat

meggy

 28 kg meggyet szedtünk le, amiből 8 kilót anyukám tett el télire. a többit még aznap nekiálltam feldolgozni.
Először az aszalót akartam megtölteni, hogy minél hamarabb indulhasson a gép.
Jó kis tervet dolgoztam ki a magozásra, mert úgy döntöttem , előre kimagozom , ha már egyszer 5 tálcát megtöltök, ne kelljen leszedni az egészet, majd újra visszapakolni.
Kiköltöztem a kertbe, mindent kéz alá készítettem és indult a munka.



Egyik felemen az aszaló tálcába mentek az egyforma szemek, a másik oldalra a mélyhűtőbe szánt tálcára. A fagyasztóba tálcákon, egy sorba teszem be és mikor jó keményre fagytak a szemek, akkor zacskózom be. Így szép, gurulós meggyeket kapok. Lesz belőlük mindenféle finomság,


Annyi volt rossz a magozásban, folyott mindenhol a meggy lé, de mivel kint történt a művelet egy cseppet sem zavart, amikor végeztem, mindent lemostam a slaggal és kész... és persze magamat is, mert még a fülemen is meggy lé volt.
Az 5 tálcára  felpakoltam 6kg meggyet, kíváncsi leszek mennyi aszalvány lesz belőle...


2011. június 24., péntek

Grillezés olasz ízekkel

Azt már mondanom se kell, odavagyok Olaszországért. Ha tehetném, Toszkánába költöznék és bejárnám egész Olaszországot.
Ezért az este a Toszkán ízek jegyében telt.
A menü a következő volt:
-Bruschetta paradicsommal, bazsalikommal, padlizsán krémmel
 A kis kenyérszeleteket, olíva olajjal megkentük és a grillen megpirítottuk, ezután jól bedörzsöltük fokhagymával. Utána pakoltuk rá a bazsalikomos paradicsomot, a padlizsánt.
- Bazsalikomos-citromos csirke
- Rozmaring ágra húzott csirkemell csikok
Minden friss fűszernövényból készült, kész illat orgia volt. A bazsalikom a panel erkélyen lakik és annyira jól érzi magát, legszívesebben kimászna a ládájából.






Desszertnek, mivel még este is nagyon meleg volt, görögdinnyét és olasz fagyit ettünk a Jolánból.
Az egész vacsorát jóféle rozéval kísértük.

2011. június 23., csütörtök

Vadásznak a békák

Korán reggel kint ébredezem a tó parton. Pippo a szokott helyén fekszik, a kis stégen. Madár csicsergés, nyugalom.
Egyszer csak arra eszmélek, egyik nagy béka, a semmiből  Pippora veti magát, egy bogár után. Pippo akkorát ugrott a váratlan támadástól, nem értette, mi az a nedves valami ami ráugrott.Nála csak a béka ijedt meg jobban, hármas szaltóval menekült vissza a vízbe, úgy meglepődött amikor a bundára landolt.
Eddig is vadászgattak de most annyi bogár keringett a víz felett, teljesen bevadultak. Gyorsan előkaptam a zsebemből a telót, nem állítottam semmit, csak felvettem a műsort, azért lett ilyen rossz a minőség. Azért a lényeg látszik, ahogy pattognak a köveken.

2011. június 20., hétfő

Torta tavirózsával, békával


Leánybúcsúra készült ez az összeállítás A kérés az volt, bevállalok-e egy tortát,  muffinokkal, tavirózsákkal. Mondtam ok, segítséggel menni fog. Minden munka után, a muffinok éjjel készültek.
A tortát én sütöttem, Timi a muffinokat, aztán közösen dekoráltunk.
Elkészítettem a fondantot a torta bevonásához, majd a hamis marcipánt a díszeknek.
Mivel vizet kellett szimbolizálni, ezért kékre színeztem a fondantot.
A torta, kakaós piskóta, tejszines, vanilía krémmel. A fondant alá, az egészet bevontam vajas krémmel, egy éjszakát pihent a hűtőben, majd másnap reggel kinyújtottam a fondantot. Kicsit nehezen bűvészkedtem rá a tortára, túl meleg volt, hamar lágyult a massza.
Ezután a tavirózsa levelekehez zöldre színeztem a masszát, de túl erősnek találtam a szint, ezért békákat gyártottam belőle.
A béka onnan jött, hogy a torta tetejére profi cukrásztól rendeltek zöld békát, mert a házasodni készülő pár, a Zöldbéka nevű helyen találkozott először, ezért a béka a fő motívum.

Csináltam egy nagyobbat,(kb 10centi) és egész kicsiket. Kíváncsi voltam mire vagyok képes... hát elsőre ezek sikeredtek. A tortára nem raknám, de megtartom őket.
A szemük, az külön sztori... Mivel színezzem feketére az anyagot? A google a mi barátunk és mindent tud. Hát megkérdeztem, a válasz, széntabletta:-) Ja nekem olyan nincs itthon, venni meg nem akartam egy egész dobozzal, amikor csak egy szemet kell összetörni hozzá. Egyik kolléganőm kisegített és hozott pár darabot. Simán porrá zúztam és príma fekete színt kaptam. Megenni csak hasmenéseseknek ajánlott:-)))


Most már óvatosabban kevertem a szineket és elkészültek a levelek, majd kiszúróval a virágok.




Mindent amit akartunk, felragasztottunk a tortára.

Ezután jött a muffinok dekorálása. Szintén kék víz, levelek és virágok.
A víz, a torta krémje, kékre színezve, vajjal keményítve, hogy ott maradjon a helyén. Remélem így is történt, mert elég hosszút kellett nekik kocsikázni a helyszínre.



 
Íme a kompozíció, szépen szervírozták az ifjú hölgynek

fotó: Timea


A kisbékákat végül rátettük a muffinokra, a nagy, szívecskét fog vinni Valakinek


Találtam neki kis dobozt, onnan kukkol kifelé a nagy gülü szemeivel






2011. június 19., vasárnap

Kerti malacok

Nem értem ezeket a kutyákat.. lehet előző életükben malacok voltak.
Ha kimennek az az első, futás a cseresznyefához és a már leszüretelt fa alól, felszedik a madarak lepotyogtatott, gusztustalan maradékát, a lehullott aszalványokat, aztán mindenestől megeszik, ezért folyamatosan magot szarnak. Azon röhögünk, Giginek csak a cseresznye szára lóg ki a szájából és menekül vele, nehogy elvegyem tőle.
Kész vagyok tőlük :-)

2011. június 18., szombat

retro kaja

Szinte soha nem főzök főzeléket, mert nem szeretjük, meg amúgy is elavult már a hagyományos rántással készült mindenféle, inkább esszük frissen a zöldségeket. Meg ehettük eleget, a menzákon. Szerintem onnan van az utálat, a vastagon berántott, sokszor csomós, főzelékek villannak be ilyenkor előttem. De nem is kell régre visszamenni, a munkahelyi kajáldában, még most is találkozom hasonlóval és messze elkerülöm őket.
Ritkán azért előfordul nálunk is valamelyik.
Szép, zsenge tököt vettem a piacon, egyből arra gondoltam, főzelék lesz belőle, de nem ám a kapros féle, a kaportól világgá tudnék menni, hanem az anyóstól örökölt, pörkölt alapra készített változat.
Lereszelem a tököt, hagymát dinsztelek olajon, megszórom piros paprikával és erre megy a tök. Ha megpuhult, vékonyan berántom és tejjel felengedem.
Fasírtot sütöttem hozzá.

Tökfőzelék, szigorúan 1 fasirttal

2011. június 15., szerda

A cseresznye aszalása

Elkészült az első adag...
Gondoltam, leírom a folyamatot, mert egyrészt elég nehéz hasznos és részletes leírást találni a kezdőknek az aszalásról, másrészt tanulságnak is jó lesz, mert biztos lehet ezt még javítani, vagy másképp csinálni.
Elég sok oldalt elolvastam, ami az aszalással foglalkozott, de azt nem tudtam meg, pontosan mi is a tuti. Igy hát innen-onnan szemezgettem és próba cseresznye alapon vágtam bele.
Azt már írtam, hogy nem magoztam ki a cseriket és úgy kezdtem el az aszalást, ez azért jó, mert nem csurog el a sok értékes leve a magozásnál, bentmarad a gyümölcsben. Kb 4 órát ment a gép, akkor úgy láttam, már nem folyik és akkor kimagoztam. Még szerencse, hogy van magozóm, mert így amikor már kissé töppedtek a szemek, nehezebben válik el a magtól a hús. Kézzel kész kinszenvedés lett volna. Mindenesetre, úgy is meg fogom próbálni, hogy az elején magozok, kiváncsi vagyok a különbségre.
A magozás után újra indítottam a gépet, de az már másnap du volt, mert éjszaka és míg nem voltam otthon nem ment a gép. Felügyelet kell neki, mert a tálcákat cserélgetni kell és a szemeket is arrébb gurigáztam időnként. Az a baj, fogalmam nincs ezután mennyit ment, mert többször be és ki kapcsoltam, ha nem tudtam rá figyelni.
Így 3 napig eltartott a művelet, és az utolsó órákban, sokszor ránéztem és azokat a szemeket, amelyekről úgy gondoltam kész, kiszedegettem. Mivel különböző méretű szemek voltak, értelem szerűen a nagyobbak később lettek kész. Az, hogy mikor jó, csak találgattam.... ne száradjon ki és nedves sem maradhat. Na ja, még soha nem csináltam... ezért a mazsola formátumára igyekeztem hasonlítani az eredményt. Amikor kihűlt, pici porcukorral meghintettem, hogy miért nem tudom -én az a porcukrozós tipus vagyok- és jól zárodó befőttes üvegbe tettem.
Koncentráltam érződik rajta a cseresznye íze. Nem hasonlít a boltira, nincs benne színezék, meg ilyen-olyan javítók, de hogy jól sikerült-e, majd elválik.
Fogalmam nincs meddig áll el, olvastam van akiknek megpenészedett az aszalványuk. Hát ha így járnék, változtatni kell, de azt majd akkor kitalálom. Lehet gyorsabban fogy el, mint ahogy tönkremenne...
Mindenesetre, jön a meggy szezon, aztán a többi gyümölcs és én egyre csak aszalok és aszalok...

2011. június 13., hétfő

cseresznye

Megvolt a cseresznye szüret.
Esszük, tettem kimagozva a mélyhűtőbe, készült belőle pite és még jó, hogy Szepy írt egy bejegyzést az eper aszalásról, mert teljesen kiment a fejemből, hogy ősszel kaptam egy aszalót amit végre be lehet vetni.
Több féleképpen lehet a cseresznyét aszalni, kimagozva és a másik módszer, egész szemeket kezdünk szárítani, és pár óra múlva, amikor már nem folyik, akkor kimagozzuk és úgy aszaljuk tovább.
Hát én az utóbbit választottam, majd kiderül milyen sikerrel

A cseresznyés pite is nagyon jó lett.



Hozzávalók:
az alsó réteghez
-15 dkg liszt
-8 dkg margarin (olvasztva)
-5 dkg cukor
-1 tojás
-sütőpor
- fahéj
és annyi magozott cseresznye, ami beteríti a tésztát, én nem mértem meg
Az alapanyagokból összeállítjuk a tésztát és a forma aljába, szépen elsimítjuk
Ráhalmozzuk a cseresznyét, kicsit bele is nyomkodhatjuk.
Ezután készül a morzsás teteje:
-8 dkg liszt
-8 dkg cukor
-8 dkg margarin
-fahéj ízlés szerint

Morzsásra dolgozzuk a tésztát és rászórjuk  a cseresznyére.
Szép, ropogósra megsütjük. Isteni illata van ahogy a fahéj keveredik a cseresznyével.
Extrának jöhet rá, egy nagy gombóc vanilia fagyi


2011. június 10., péntek

már nyár van...

Kevesebbet foglalkozom mostanában a blogolással, inkább kint, vagy valahol vagyok a jó időban. Van, hogy egyáltalán, be se kapcsolom itthon a gépet, elég a dolgozóban. Úgy néz ki, a tv nézésről is teljesen leszoktam, nem is tudnám megmondani, mikor néztem utoljára valamit. De ez nem csak rajtam múlik, egyszerűen  nézhetetlen műsorok vannak. Nem vagyok képes VV-t meg alekoszt nézni, meg az agyon ismételt nyomozós sorozatokat minden csatornán.

A kutyákat megkopasztottam a héten és tényleg kopasztás volt.  Gigi elég borzasztó lett, őt egyáltalán nem szoktam rövidre vágni, a kozmi se szokta, ezért fogalmam se volt, hogyan kell, csak nyestem, itt is, ott is, aztán még kellett, mert nem volt egyenletes, végül kopasz lett és látszik, hogy fusi munka. De nem számít, hamar megnő újra a szőre. Még a havi fürdetés hátravan.





Képeket azért készítettem a virágaimról

vegyes futók


illatos petúnia



mini rózsa




konyhakert, füszernövényekkel, paradicsomokkal és még sárgarépa is van



a cseresznyét, a verebek akarják megenni, egész fürtöket csapnak szét, ezért már mérges vagyok rájuk. jó lenne valahogy távoltartani őket a fától. Mi is szeretnénk cseresznyézni


és a halak reggelente, igy együtt, mozdulatlan lebegnek a sekélyesben


2011. június 4., szombat

eprezés

Megvolt az idei első eper szedésünk. Nem mentünk korán,  így szintén a déli melegben sikerült, jól leizzadni. Jól bekajáltunk, aztán már nem is szedtünk sokat. Tettem el a mélyhütőbe, osztogattunk is belőle....



Desszertnek, pohár krémet készítettem eperből
Fél kg sovány túrót kikevertem folyékony édesítővel és vanilia süritménnyel.
Poharakba rétegeztem, felváltva, eper szemekkel, majd megborítottam édesítővel összeturmixolt eper velővel. Nagyon finom, könnyű édesség lett.Még meg lehetett volna tejszinhabbal  bolondítani, de a kissé megszállottá vált gyerekem szerint, akkor már nem UP1:-)

kiállítás

2011. június 3. /péntek/ - 2011. június 5. /vasárnap/

Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok - Fehérvárcsurgó, Károlyi Kastély



Tegnap kiállításon voltunk, a legnagyobb melegben, és  amikor már forrni kezdett az agyvizem, bementünk a kastély hűvösébe, és végig jártuk a megnyitott, felújított termeket.
Nem sokat fényképeztem, szinte hasonló volt minden a tavalyihoz, de azért egy muskátli kompoziciót magmutatok.
 Mit lehet kihozni az egyszerű muskátliból...













Loading...