2009. június 30., kedd

Készül a házi csokifagyi

Fél liter habtejszint és kb 3dl tejet feltettem vizgőz fölé melegedni. Beletördeltem egy tábla 70%-os étcsokit és egy Milka alpesit. Amikor felolvadt a csoki, habverővel kevergetve, forrásig hevítettem, majd hagytam hűlni.. Langyosan belekevertem cukorral kikevert tojássárgáját.Ezután jött az ötletem, belereszeltem még egy nagy Sport szeletet.

Végül ment a fagyi gépbe.

Mivel én türelmetlen vagyok, meg kellett kostolni. Még egy kicsit lágy maradt, de nagyon finom lett. A kalóriát nem érdemes számolni, annyi van benne. Kiütné a biztosítékot.Tejszinnel és csokikrokanttal kínáltam


Nagyon érik a sárgabarack és azzal a lendülettel potyog is le. Szegény kis fa, túl sok volt rajta. Sajátos módszerrel, az épp kéznél lévő gyerek ásóval támasztottam fel az ágát, mivel a földig húzta le a sok gyümölcs. Töléletesen múködik

(A kutyák előszeretettel legelték le, már éretlenúl is. Hihetetlen, de mindenféle gyümölcsért odavannak.)

Olyan sok barack lett hirtelen, nem tudunk ennyit megenni. Holnap lekvárt főzök belőle. Még soha nem csináltam, mindig anyum látja el a családot, mindenféle finomsággal. Überelni biztos nem fogom, de nem akarom kidobni a saját termést. Ez nagy kincs.













2009. június 29., hétfő

James Bond

Hoztam egy kis nyalni valót, ebben a melegben.
Bár nekem személy szerint nem annyira jön be Daniel Graig mint pasi, de azért 007-nek nem rossz.



Pierce Brossman. Nekem ő a favorit, azt nem tudom miért, egyszerűen vele szimpatizálok. Tetszik ahogy a magánéletben is viselkedik.

Olyan kedvet kaptam a fagyizáshoz, holnap összedobok valami finomat. Már behűtöttük előre a fagyi készítő gépet.


2009. június 28., vasárnap

Kutyák, macska összeszoktatva. Kezdetekben voltak nézeteltérések, Maya csak Pippót ismerte meg. vele játszott is, de a most már minden ok, szépen el vannak együtt.

Maya emeleti lakó, nem szokott hozzá a a kint léthez. Porázzal lehet csak kivinni, de nem nagyon szereti, hogy korlátozva van.

2009. június 27., szombat

Szülinap

Misó!
Nagyon boldog születésnapot kívánok Neked!

2009. június 24., szerda

Szent Iván éjjele

Szent Iván éj
Égjen a szerelem tüze!

Az év legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. A régiek hiedelme szerint varázslatos éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek. A néphagyományokhoz illően – világszerte – örömtüzeket gyújtanak, melyeknek csodás erőt tulajdonítanak.

2009. június 21., vasárnap

Kibővült az állatsereg nálunk. Millék hazaköltöztek, addig mig a felújítás tart a lakásukban. Hozták Mayát, a sziámi harcost, aki macska. A hétvégén a vendékkiskutya is itt van.
Nem egyszerű a bandát összehozni.






Azt aki az áfa emelést kitalálta, csókoltatom de nagyon. Emiatt nem tudok szabadságra menni. Nem beszélve a következményeiről, az újabb áremelésről...


A népet sanyargató, rosszul fizetett, magát agyon dolgozó képviselőink:





A végére valami jó
Sok dióm van, gondoltam valami diósat kellene sütni.
A bögrés diós győzött.
Nagyon egyszerű, szükséges hozzá:
egy bögre liszt, cukor, darált dió, tej
1 tojás
1 ek zsír
1 sütőpor
Minden hozzávalót kézi mixerrel összekevertem és ment a tepsibe. Amikor megsült kettévágtam és megkentem mamalekvárral.





2009. június 15., hétfő

Ez jó!

A csúnya nő kifogja az aranyhalat.
A hal közli, hogy hajlandó három kívánságát teljesíteni, ha visszadobja.
Úgy lett.

- Szeretnék egy luxus lakást! - megkapja.
- Szeretném, ha 10.000.000. euró lenne a bankszámlámon! - megkapja.
- Tudod halacska, mivel csúnya vagyok és soha nem volt sikerem a férfiaknál utoljára azt szeretném, ha soha egyetlen férfi sem tudna nekem ellenállni!!!!

ÍGY LETT A CSÚNYA NŐBŐL CSAPOLT SÖR!


2009. június 14., vasárnap

Ha rossz kedvem van, nekiállok sütni. Többfélét, édeset, sósat....
Előszőr csináltam házi vajas tésztát, ami nem kicsit macerás, de a végeredményt össze nem lehet hasonlítani a boltival.
Kettévettem a tésztát és lett egy édes sorozat, mamaféle baracklekváros és a sós változat, amibe tettem sonkát, kolbászt, feta és gouda sajtot.
Ezek mellé rittyentettem még meggyes pitét.
Azt gondoltam, esszük egy hétig, de aztán szépen csendben fogytak a dolgok.






Az új halacskákat is tudom már fotózni



Misó csontival szelídit


2009. június 12., péntek

Megszületett



Dugó!

Végre!

Gratulálok!!!

2009. június 11., csütörtök

2009. június 9., kedd

Meglepi nap


Meg lettem lepve egy dinnyével. Nagyon szeretem a kedvenc gyümölcsöm, végre jön a szezonja. Képes lennék egész nap csak dinnyét enni. Mint tudjuk, csupa jótékony hatása van, víz hajtó, méregtelenít, tele van antioxidánssal.


Én meg visszaleptem, meggyes pitével. Forró pite, vanilia fagyival....

A jótékony hatásai? Finom....


Ez egy meglepi nap volt. Kellenek a kis örömök a mindennapokra.

2009. június 8., hétfő

Megint hétfő

A hétfőhöz tökéletesen passzol


Tisztelt Dolgozóink!

Kérjük, hogy holnap reggel 08:15-ig mindenki adjon le 20 ml vér-, és 20 g széklet -mintát. Ezen minták azért szükségesek, hogy meg tudjuk vizsgálni,hogy a munka a vérében van-e, vagy sz@rik rá.

Üdvözlettel: a Humán Erőforrás Csoport

2009. június 7., vasárnap

Levendula

Krúdy Gyula írja Álmoskönyvében "Ha álmunkban levendula illatot érzünk, egy kedves élmény emlékét idézzük fel".
1000 levendulát ültettek el a közelünkben. Kellemes meglepetés volt ez a gesztus, remélem megmarad mind és várom mikor érzem meg a jellegzetes aromás illatát.







2009. június 6., szombat

Málnás szombat

Mamáéknál málna hegyek, hú.. degeszre ettem magam.

Duduska ezt neked küldöm a messzibe!




Egy pár mai kép a kertből

Gyerek korom emléke a kukacvirág



lobélia

A dézsás hortenziám, amit megpróbáltam kékíteni, de úgy látszik nem sikerült. De így is gyönyörű, hatalmas virágokat hozott.

A szende, rózsaszín petúnia


Mama orchideája, nálam nyaral és nő mint a bolondgomba. Ketté vettem , hogy nekem is legyen. Nagyon szép virágai voltak, amikor Dugóéktól kapta. Remélem újra virágozni fog!


Szisszikétől kapott belga paradicsom. Ki tudja miféle lesz belőle. Eddig csak koktél paradicsomom volt

A féltve őrzött fügéim, itt tartanak. Valószínű az idén még nem kell fügelekvárt főznöm.


és a meglepetés futórózsa, amit teljesen más szinnek vettem. De ez is nagyon tetszik.

















2009. június 5., péntek

Csemege a halaknak

Olyan semmi nem történt hét volt.




Szanki tanácsára, vettem a halaknak csontit. Na hát ezek gusztustalan, izgő - mozgó kukucok, amiket a hütőben kell tartani. Nem mondom a halak szeretik, csak az a rém kép van előttem, hogy kiszabadulnak a zacskóból és mindent ellepnek. Hamar meg fogok szabadulni tőlük és nem sűrün fognak efféle csemegét kapni.


2009. június 1., hétfő

Cseresznye szüret

Délutánra szép idő lett,nekiláttunk leszedni a cseresznyét, pedig még érhetne, de a madarak nekiláttak megenni helyettünk. Télen ott van az etetőjük, az gondolták a cseresznye is az ő csemegéjük.







Nyafi a tóra jár inni. Hálisten a halakat nem bántja, nem szeret pecázni.