2010. március 31., szerda

Készülödés húsvétra

Ez a hét a húsvéti készülődés jegyében telik. Bár ez az ünnep nálunk nem tartozik a nagyon kedvelt ünnepek közé, mert egyrészt nem szeretjük a locsolkodást, se a fiú vonal, a lányok meg egyenesen utálják. Ezért inkább elmenekülünk otthonról. Igaz manapság már nincs szükség rá, hálisten itt nem jönnek locsolók.
Azért egy hosszabb biciklitúrát tervezek, ha jó idő lenne… Bár a hátsóm eléggé fáj, ugye ez abból adódik, hogy még csak most kezdtem, nem szokott hozzá a megpróbáltatásokhoz, pedig még szilikonos ülésem is van és hát nem tekerek eleget.
Másrészt csonka a család a „kicsi” messze van, pedig ő volt az utolsó locsolónk, évekkel ezelőtt. Még a másik házunkban laktunk, békésen üldögéltünk a teraszon,tán reggeliztünk, nagyon kellemes idő volt, amikor fentről a szobája ablakából, hideg vizet zúdított a nyakunkba. Végűl is nem sok jutott  célba, megúsztuk a nagyját. Azóta is azt emlegetjük, húsvétkor....Persze a víz még mindig jobb, mint a büdös kölni!
Tojást sem szoktam festeni, csak tojás fát díszitek.
Ez a munkahelyi


Azért a hagyományos húsvéti sonkát megfőzőm, készül finom étel, ital. sütemény… Még most tervezem mi legyen.

Már elkészültek a saját készítésű ajándékaim, arról majd később…

2010. március 30., kedd

Megint kert...

Mi más lenne, az aktuális téma, mint a kert megint. Minden szabadidőmet kint töltöm és élvezem, hogy végre kotorászhatom és szinte napról napra láthatóan éled a természet, a növények. Egyik bújik,a másik nő, a harmadik virágzik....
Békánk is megjött, nem tudom ki ő, mert még nem láttam, csak a gyöngyfüzéreket a vízben. Az idén korán lepetézett, de nem lesznek kisbékák, mert a koik megeszik őket.

A múlthéten kinyíltak az első tulipánjaim



Sajnos a rengeteg nárciszomból csak egy virágzik, azt hiszem ilyenkor kell őket felszedni és átültetni. De majd utána nézek… már 4 éve egy helyen vannak és ez idáig gyönyörűen virágoztak

Valami állat, egy nagy bogárra tippelek, a kert hátsó részén lukakat fúr a földbe. Már eddig is láttam egy kettőt, de most rengeteg van. Nem tudom, mit csináljak , kell ezek ellen védekezni? Nem szívesen ölném meg őket, akármik is…



Gyönyörű futómuskátlikat vettem, tizes tálcán. Ált. így szoktam, a napos ablakban tovább nevelgetem őket és mire kikerülnek, jól megerősödnek.




Az óra átállítás utáni első reggel, ahogy dolgozni mentem. Nagyon szép volt, jól indult a hétfői napom.
Sajnos a kép nem adja vissza az igazi színeket, a hangulatát.... minden vörös és sárga volt....

2010. március 23., kedd

Költöztek a növények

Hétvégén kiszabadítottam a telelésből a növényeket. Nagyon jó állapotban vannak, hajtanak és már egyiknek se árthat ha lesz még hidegebb idő.


A leander már most hozza az új leveleket, nem lett tetves se, pedig évek óta küzdelem volt a tél vele. Már úgy voltam, feladom, nekem nem lesz leanderem. Aztán valahol olvastam, sokkal jobban elviseli a hideget kint, mintha benti senyvedést. Így csak dec végén került be és már megy is ki, védett déli fekvésbe.

A dézsás hortenziát jól megritkítottam és csináltam dugványokat belőle. Kíváncsi leszek, megfogja-e? Ha sikerrel járok, megpróbálkozom a kiültetésével. Ezt az egy szép példányomat sajnálnám ha tönkre menne. Fagyérzékeny növény, nálam meg kevés a védett hely.



Az egyik fügémet is erre sorsra szánom, reménykedve, hogy bírja majd a fagyokat
A hal bandámból mindenki túlélte a telet, sütkéreznek a napon és már kérik a kaját.

Csókósszájú megnőtt tavaly óta


Van egy díszfű félém, amit Tamástól kaptam, ő se tudta a nevét, meglepetésemre télen is zöld maradt, nem száradt el, majd kiderül mi lesz belőle...


Ha olvas megmutatom mekkorát nőtt,a sose tudom nevű növénykéje


Ősz végén vettem egy klematiszt nagyon akciósan, mert elég gyöszöske volt, ki se mertem ültetni. Most levágtam a száraz részeit és kitettem a leendő helyére, de még nem ültettem ki. Jó lenne ha megmaradna....nagyon tetszik a dobozon lévő szín.

2010. március 22., hétfő

Napsütéses hétvége finomságokkal

Végre igazi, tavaszias idő volt a hétvégén, bár nálunk megint erősen fújt a szél, de azért napfürdőztünk a szélvédett teraszon. Nagyon kellemes volt.
 Meg is beszéltük, lassan kezdődhet a grillszezon

Gyors és finom ebédet készítettem. Semmi különös, csak azért említem meg, mert ezeket az ételeket még nem csináltam.
Egyszer kör emilben terjedt a munkahelyemen a csirkés kuglóf receptje. Már akkor úgy gondoltam megcsinálom, mert roppant egyszerű, gyors és mint kiderült finom is.

Nem kell sok minden hozzá, a recept csirkemellet ír, de szerintem bármilyen húsból elkészíthető. Én pulykacomb filét használtam, mert az volt éppen otthon.
Aztán kell még szeletelt bacon , vagy 6 tojás, reszelt sajt, snidling.

Semmi mást nem kell csinálni csak a hozzávalókat a kuglófformába rétegezni. Hús, szalonna, tojás, apróra vágott snidling, reszelt sajt és igy tovább…
4 tojást simán ráütni, a rétegek közé, mintha tükörtojást készítenék. Tetejére a maradék 2 tojást felverve ráönteni,( ez fogja össze) és jól megszórni a reszelt sajttal. Mehet a sütőbe.


Kiborítani a formából és máris fogyasztható

Salátával a fogyizoknak és egy kis sültkrumplivak tálaltam



Még soha nem csináltam profiterolt, ami nem más, mint a képviselőfánk olasz változata. Ez készült desszertnek, mert már nagyon ki voltam éhezve az édességre, főleg a csokira.


Apró kis fánkokat sütöttem, vaniliakrémet nyomtam bele és sok sok csokiszósszal nyakon öntöttem

2010. március 18., csütörtök

Kívánság


Sándor  József  Benedek, hozzátok már a meleget!!!

2010. március 13., szombat

Vacsora Gigi módra....

Készítettünk egy videót, ahogy Gigi türelmetlenűl várja a vacsoráját és minden porcikájával fal.

">

2010. március 10., szerda

Furcsa levél

Tegnap egy érdekes levelet hozott a postás. Az eon-tól érkezett és tájékoztatnak, hogy az éves gáz elszámolásba, ami kb 2 hete volt, hiba csúszott. Ezt, két oldalas értelmezhetetlen adatokkal és számokkal kisérték  és "természetesen" az én káromra, mert pótfizetésre kérnek a mellékelt csekken, csekkeken,( mert kettő is volt belőle) fizessek 23 és 61 forintot
(Sajnos nem otthon vagyok, mert beszkennelném a számlájukat, kiváncsi lennék van-e  olyan ember aki átlátja és értelmezni tudja azt a sok szart amit írnak. Szerintem direkt így csinálják, nehogy valakinek eszébe jusson reklamálni)....

 Az eszem megáll! Képesek voltak 2 darab csekken ekkora összegeket kipostázni ahelyett, hogy hozzávágták volna a következőhöz.
- magában a csekkek és a postaköltség jóval többe kerül 84 forintnál
- és abban is biztos vagyok , hogy a fölösleges költségeket, ráverik a fogyasztókra.

Gratulálok EON Magyarország!

2010. március 6., szombat

Egy kis kert....

Napok óta Pesten okosítom magam egésznap, így a posztoláshoz már nem volt kedvem a géphez ülni.
Pláne, hogy jön a jó idő,szívesebben töltöm a szabadidőmet a kertben.
Sajnos hétvégére visszajött a hideg, olyan szinten, hogy áll a jég a tavon. Ma gyönyörűen süt a nap, de hűvös van, szinte csíp.
A holnapi terv, metszés és a lemosó permetezés, ha nem lesz szél. Az elszáradt tavi növényeket, illene már levágnom, mert jönnek a friss hajtások.

A madaraknak megint adtam enni, mert keresik, pedig pár napig alig jöttek.Eddig úgy gondoltam vége az etetési szezonnak.

Palánta nevelésem szépen halad, fejlődnek a növénykék. Vetettem pár fűszernövényt is, bazsalikomot, borsikafüvet, kakukkfüvet, mert  Miliék bérve vennének 1m2-t füszerkertnek :-)))) Szó szerinti idézet volt tőlük....Meg is lepődtem, mert a kert  hidegen hagyja őket, a grillezés, az jöhet bármikor ha jó az idő
Azt el is felejtettem, évekkel ezelőtt Milinek már volt,egy kis füszerkertje, kép is van róla, ahogy kapálgatja. Talán a hidegen hagyás mégse igaz. Sőt, tavaly kaptam egy pici évelő sziklakerti növényt tőlük, amit a tó partjára ültettem a kövek közé és tetszik neki ott.
Ő az

Aztán tőlük vannak a napelemes lámpák is.... mindig hoztak egyet- egyet haza, azok is a tó kőré kerültek. Olyan kis hangulatosak este.
Bárcsak már kint ücsöröghetnénk! A tanulás is jobban menne a teraszon.

A kutyák jól vannak, kicsit kevesebb időm van rájuk, de bepótoljuk.


2010. március 1., hétfő

Újra búcsú

A hétvégén búcsúztattuk a kisebbikem, kedvenc ételeivel.
Szerepelt közöttük a kókuszgolyó is, nagy mennyiségben.



Újra visszahelyezi székhelyét Izlandra és sokáig nem élvezheti a hazai ízeket, hacsak el nem készíti magának. Arra meg nagyon kicsi az esély.....nem a konyha ördöge. Próbáltam tanítgatni, hogy legalább a kedvenceit meg tudja csinálni, de szerinte, túl macerás...:-(((

Majd kénytelen lesz enni, a tenger adta mindenfélét, amiket utál. Bárcsak én lehetnék ott, mindent kipróbálnék, kivétel a bálna hús, azt hiszem azt nem bírnám megenni.

Remélem nyáron sikerül kijutnom és végigkóstolhatom, Ízland halkínálatát: és megnézhetem, szép tájait :-)))