2011. október 31., hétfő

2011. október 30., vasárnap

boszorkány csontocskák

Sós rágcsálni való

Hozzávalók:


30 dkg liszt

30 dkg margarin

30 dkg sajt

30 dkg héjában főtt krumpli

2 kávéskanál só

egy tojás

 durvább szemcséjű só a szóráshoz

Elkészítés:

A krumplit héjában megfőztem, krumplinyomón még forrón áttörtem (ha kihűl, akkor sokkal nehezebb). Az áttört krumplit aztán hagytam egy kicsit hűlni, majd összedolgoztam a sóval, a liszttel, a sajttal és a margarinnal.
A tésztát  úgy egycentis vastagságúra kinyújtottam, csíkokat vágtam belőle, majd a csíkokat ujjnyi darabokra vágtam. Az így kapott rudacskák végeit oldalt megnyomkodtam, majd formára lapogattam, hogy csontra emlékeztető formát kapjak.

A csontocskák/rudacskák tetejét megkentem a felvert tojással és megszórtam durva sóval.

Aztán 180 fokon megsütöttem.


2011. október 29., szombat

papesz

Megérkezett a fischer bébi lány. Legalább is a tenyésztő szerint, tojó, de nem esküszik meg rá. Végül is teljesen mindegy, majd a párválasztásnál lesz lényeges a neme. Mindenesetre a Lola nevet kapta.
Fénykép csak egy távoli készült róla, nem akartam még a vakuval is stresszelni szegényt az első napon.


Az már látszik, nem egy üldögélős típus, jön-megy felfedez és hangot is ad a nem tetszésének, hogy új helyre került. Aztán egyszer csak bealszik. mivel még bébi papi, sokat kell aludnia.
Egyenlőre békén hagyom, meg kell szoknia a helyét, majd később ismerkedünk. A kutya hang nem ismeretlen számára, a tenyésztőnek kettő is van.
A hintát már birtokba vette, most épp a gyümölcsös edényébe esett bele.


2011. október 23., vasárnap

katica

Van egy saját, háziállat katicám.

Még a nyáron vettem észre az orchidea levelein. Örültem neki, mert tavaly télen tetvek voltak rajta, kézzel kellett leszedegetnem. Valószinű most is van mivel táplálkoznia, mert nyár óta nem tágít. Rendszeres megfigyelés alatt áll továbbra is

2011. október 22., szombat

Úgy néz ki bővül az állat seregünk. Maya sokat van egyedül, unalmában időnként megtépi magát, ezét kap egy macska pajtást, hogy legyen kivel játszania, vagy legalább is együtt, nem lesz unalmas a lakásban.
Hozzám meg papesz költözik. Még meg sincs a madár, de a legfontosabb dolog, a hintája már megvan:-)))
Voltam a Freesnapfban, nézegettem a papagáj felszereléseket és nem akartam hinni a szememnek. Egy hinta a madárnak, ami feldarabolt ágakból és zsinórból készült, 1900ft, hát normálisak ezek?  Ennyit biztos nem adok érte, mert én ezt otthon, pár perc alatt megcsinálom.
Nem kell más hozzá, mint egy dekopír fűrész, meg egy fúró. Hazafelé vettem vastagabb zsinórt, ágakkal is tele vagyok...
Nekiálliam, felvagdostam a hinta részeit, különböző vastagságú ágakból, lyukakat fúrtam, felcsomóztam a zsinórra és már kész is a hinta, 200 forintból, mert annyiba került a zsinór.


Azt is eldöntöttem a papesz lakást is én fogom legyártani, olyan méretűre amilyenre akarom.Nem kell nekik, - mert később kettem lesznek, hisz párosan szép az élet- kalitkában szűkösködni, lesz szép, tágas helyúk.
Elkezdödött a tervezés és az anyagok beszerzése...

2011. október 21., péntek

vargabéles

Úgy néz ki a hideg beköszöntével, kalória dúsabb ételeket kívánok, mert eszembe jutott a babgulyás, ami hát nem egy könnyű kaja, de azért még elmegy mellé valami második fogásnak. Csillánál megláttam a vargabélest, egyből megkívántam, független attól  mennyi kalóriát tartalmaz, a lényeg, hogy finom és ezer éve nem csináltam.
A múlt szombati ebéd: babgulyás, vargabéles, a végén szuszogás és sóhajtozás.

2011. október 20., csütörtök

keménykedik az ősz

Akár időjárás jelentőnek is elmehetnék. Tőlem bárki megkérdezheti, milyen idő lesz, mire számítsunk, teljesen képben vagyok. Főleg mostanság, az foglalkoztatott, mikor menekítsem be a növényeket a  fagytól és persze melyiket, hova és már az állandó téli helyére, vagy csak ideiglenesen védett helyre, mert lesz még jobb idő?
Még egy csomó növényem olyan szépen virágzik, egyszerűen sajnálom őket megfosztani a szabadságtól. Gondolom jól érzik magukat, mert némelyik ezerrel virágzik.

Lantanák




tölcsérjázmin



az eper még mindig terem



A kálát felszedtem a földből, erre  elkezd virágozni


Viszont a tó környékén minden egynyári kifagyott, a paradicsomok is és úgy nézem a füge is megadta magát.

Valamelyik délután, betettem a slagot a tóba feltölteni, mert nagyon sokat apadt, aztán szépen elfelejtkeztem róla és csak akkor vettem észre, amikor már kiöntött. Néztem is hátha elúsztak a halak, de nem tudnak...
Már nem etetek, hideg a víz, térjenek nyugovóra.


2011. október 15., szombat

Vettem egy szép, nagy tököt.


Letettem a földre és ki gondolta volna, hogy a kutyák nekiállnak megenni. Eddig még soha nem kivánták meg az őszi dekorációt.  Mire észrevettem, jól megcsócsálták. 

Most valami olyan mintát faragok bele, ami igy indul :-)



2011. október 14., péntek

vatera

Az elején le kell szögeznem, vatera szűz vagyok, tehát ez az első tapasztalatom amiről most írok.
Ugyebár van ez a Vatera, mindenki ismeri, ahol az emberek eladnak és vesznek, a piros havon kivül mindent, bár lehet, hogy az is kapható, csak még nem találtam rá.

Madár fog beköltözni hozzánk és mivel nincs kalitkám, régen volt csak elajándékoztam, azt a tanácsot kaptam, nézzek körül a vaterán, ott biztos találok nekem valót. Na úgy is tettem, volt kismillió féle és fajta, sikerült is választanom. Megszereztem... na most mi a teendő? Megkérdeztem a gyerekeimet, ők jártasak a témában. Kiokosítottak, már csak az volt hátra, hogy összejöjjön az üzlet.
Írtam szép udvarias levelet emilben az eladónak, mint kiderült himnemű az illető, csak ennyit lehet tudni róla és megkérdeztem a személyes átvételt hogy tudjuk összehozni.
Napokig vártam a válaszára... nem jött, de hát türelmes vagyok, mégha a türelem, nem is az erényem.
Hoppá,, egyszer csak érkezett egy 2 szavas válasz, ami kedvező volt, csak nem értettem, miért olyan szűkszavú az illető. Na sebaj, örömködtem a jó hírnek, megköszöntem a kedvességét, és megérdeklődtem, mikor is hozzam össze a gyerekemmel, mert ő fogja átvenni a kalitot.
Megint vártam a válaszát, amit szintén nem kapkodott el és újfent sikerült 3 szavas mondatban válaszolnia, amiből persze, semmi konkrétum nem dertült ki. Ekkor már kissé ideges lettem, mi baja van ennek, képtelen kommunikálni, vagy írni?
Frankó, elsőre sikerült kifognom egy idiótát...
Na mindegy, megint írtam neki, telószámot is, hátha beszélni tud. Erre a levelemre, már válasz sem érkezett.
Jelenleg itt tartunk, a héten kellett volna lebonyolítani az üzletet, de hát nem lett belőle semmi, lassan kezdek lemondani a kalitról.
Nem hiszem, hogy ennek ilyen bonyolult dolognak kéne lennie, úgy gondoltam, ha már felteszi a cuccot, akkor pénzt akar érte és nem nekem kell kikönyörögnöm belőle.

Szóval így jártam,,, mesélem is többeknek az esetem a fickóval és egyáltalán nem csodálkoznak, már ők is futottak bele ilyenekbe. Hiába, nagy az isten állatkertje.... és vaterázik...

2011. október 7., péntek

2011. október 4., kedd

Az utolsó meleg napok...

Már csak pár nap van a jó időből, aztán tényleg itt az igazi ősz.
Tegnap délután  kint sütkéreztem a napágyon, egy órácskát. Nagyon kellemes volt, a kutyák a lábamnál, kihasználtuk az utolsó meleg napsugarakat, beépítettük a D vitamint. Ma is azt fogom tenni, egy kicsit turkálok a kertben is, füvet kellene nyírni, talán utoljára az idén...
Reggel láttam, még egy tavirózsám felúszott, nem tudom miért.... szépen hajt pedig, valamiért nem tud megkapaszkodni lent. Tehetem ezt is ültetőzsákba...
Egyre kevesebb a béka, az unkáknak csak a hangját hallom a kövek közül, pár nagy még sütkérezik a napon.  Szeretném meghosszabbítani a nyarat, de hát október van, az ősz közepe.

2011. október 3., hétfő

Nép ellenőrzés

Polgári kötelezettségemnek eleget téve, nekiálltam kitölteni a népszámlálós kérdőívet. Nem is értem miért így nevezik, inkább, olyan adóbevallás fílingje van.  Na mindegy, bejelentkezem és xelek és töltök, aztán kiderül, hülye vagyok hozzá, mert kapásból kidob jó pár hibát.
Baromi fontos kérdésekre kell pontos választ adnom, pl, a klotyó a fürdőben van-e...
és ha megértetem magam hollandul, akkor az milyen holland, esetleg dél-afrikai holland?
A vallásomra nem annyira kiváncsiak, de hogy kivel élek arra igen.
A hónap közepéig jól elszórakozhatunk, ha éppen nem tudunk mit kezdeni magunkkal, ráadásul annyiszor tölthetjük ki, ahányan be vannak jelentve a lakásba.
Ezért hajrá Magyarország, bevallásra fel...

Az alábbi formátum is, a neten kering

Népszámlálás 


1.) A lakás jellege

-barlang I. (zöldséges láda, koszlott kutya, sörös üvegek)
-barlang II. (zöldséges láda, injekciós tűk, kü-lön bejárat a szociológusnak és a fotósnak)
-lakótelepi I. (kék padlószőnyeg, sárga nejlonfüggöny, Varia bútor, beázás)
-lakótelepi II. (barna padlószőnyeg, a dédi faragott garnitúrája, boltív, fikusz)
-lakótelepi III.(IKEA padlószonyeg, IKEA tapéta, IKEA bútor, akvárium)
-putri I. (vályog, korhadt deszka, kitört üveg)
-putri II. (vályog, korhadt deszka, kitört üveg, 110 cm-es sztereó tv, Mercedes)
-családi ház I. (1-5 szoba, mellékhelységek, kert)
-családi ház II. (6-15 szoba, kert, mellékhelységek, úszómedence, szauna, konditerem, lift, kertészház, --beépített testőrség)
-családi ház III. (ronggyá veretem, ha még egyszer idejön szaglászni)


2. Háziállat van-e a lakásban

-nincs lakás
-van, de irtjuk
-nem tudom, de nagyon viszket
-megette a gyerek
-megette a gyereket
-páva
-tigris
-macskacápa
-kígyófarm
-szafaripark
-nemzeti park
-teknőseim vannak


3. Jövedelme


-templom egere I. (kisegyház)
-templom egere II. (történelmi vallás)
-polgár I. (minimálbér)
-polgár II. (órabér+prémium)
-polgár III. (sikerdíj)
-polgár IV. (osztalék)
-polgár V. (ronggyá veretem, ha még egyszer idejön szaglászni)


4. Családi állapota


-alig várom
-szerencsére
-sajnos
-a titkárom intézi
-teknőseim vannak


5. Hol tölti a szabadságát


-nincs munkahelyem
-ha szabira megyek, kirúgnak
-a kiskertben
-görögbe megyünk busszal
-spanyolba megyünk repülővel
-thaiföldre megyek
-a titkárom intézi
-ronggyá veretem, ha még egyszer idejön szaglászni
-teknőseim vannak


6. Vallása


-dömdödöm
-isten, haza, család
-hatalom, siker, pénz
-attól függ, hol osztanak levest
-Cosmopolitan
-feng-shui
-fitness
-Zámbó Jimmy
-teknőseim vannak


7. Szexuális preferenciája


-férfi
-nő
-melegvérű
-szerves anyag
-fehér térdzokni
-tükör
-egyéb, éspedig
-teknőseim vannak


8. Gyermekei száma


-hálistennek, tegnap megjött
-1-3
-4-8
-kikötőnként 2
-a titkárom intézi
-teknőseim vannak


9. Fogyatékosság


-nem megfelelő számú vagy méretű végtag
-nem megfelelő számú vagy méretű ész
-egyedül nevelem
-nőiesen telt vagyok
-jóképű vagyok
-előzetesben vagyok
-teknőseim vannak


10. Nemzetiség


-mély
-táj
-szórvány
-dakota
-karvaly
-nekem, kérem, az egész családomat elvitték
-diszkriminált
-attól függ
-teknőseim vannak


11. Anyanyelv


-tősgyökér I. (paszuly, keszkenő, rokolya, patakvér)
-plaza (szoli, hambi, bocsika, király előlap a telcsire)
-B-közép (#&@##***)
-rendszergazda (béta-teszter, linux, vinyó, kernel, négy évszak extra mozzarellával)
-rap (#@*!!! #@*!!! #@*!!!)
-teknőseim vannak

2011. október 2., vasárnap

dió

Ahogy a piaci árakat néztem, szinte semmi pénzért hozott a kolléganőm diót. Most 3kg itt fekszik kiterítve száradni, de nem sokáig. Nagyon szeretem ilyenkor, amikor le lehet húzni a héját, finom tejes, úgy kell visszafogni magam, mert rájárok. Osztogatok is belőle...lehet, kellene még rendelnem?

Ma diós ostya készült nasinak.
Nagyon tömény édesség, nem lehet sokat enni belőle.

2011. október 1., szombat

Az ősz színei és díszei

Az elnyílt hortenziák virágait már egy ideje levagdostam és bevittem vázákba száradni, későbbi felhasználás céljából. Az a tapasztalatom, rövid szárral vízbe téve, szépen megszárad, megtartja a formáját és utána használható dekoráláshoz. Legfeljebb egy kis lakkot szoktam még ráfújni.
Igen, a hortenzia ilyen sokoldalú, nem elég, hogy látványos a virág pompájában, de elvirágzott állapotában is mutatós.
Koszorút, asztaldíszt terveztem belőlük, aztán Egy csepp kertnél láttam, nála már fentvan az ajtódísz, így lopva az ötletét, készítettem én is.
Nagyon egyszerű lett, semmi mást nem használtam, csak a kertben termő növényeket.
Szőlővessző alapra drótoztam fel a virágfejeket, borostyánt és a szomszédfa hosszú termését. Az asztaldíszre,  kis patisszont erősítettem és már kész is az egyszerű, két egymással harmonizáló, őszi dekoráció.