2013. január 31., csütörtök

Egerünk van...

Minden télen beköltözik egy vagy több egér a garázsba. Engem nem különösebben zavart, igaz egyik télen a 3 méteres medencét aprították miszlikbe, de nekem akkor se volt szívem megölni őket. Ott eltűröm az egeret, tavasszal úgy is kimegy. 
Na de az idén, egy nagyon merész jószág jött, minden félelem nélkül grasszál a garázsban, ha megjelenünk se zavartatja magát. 
Azt nem tudom, hogy ő volt-e az a nagyon bátor aki beljebb merészkedett a háztartási helyiségbe, ami összeköti a lakást a garázzsal. Először csak a szagát éreztem meg, majd láttam egér szart is és innentől betelt a pohár. Nem engedem  meg, hogy ott mindent összemásszon, esetleg megrágjon. Döntöttem mennie kell. Akartam venni élve fogó csapdát, de 3 helyen néztem és nem kaptam, sőt az egyiken még ki is röhögött az eladó, mert sajnálom kinyírni az egeret. A negyedik boltban több mint 7 ezer magyar forintért akartak adni élve fogó berendezést. Hát nem, annyit azért nem adok egy élve fogó műanyagért.
Sajnos halálra ítéltem szegényt, mert megvettem a gyorsan ölő, azonnal lecsapó eszközt és egy sajt darabbal a gyerekem letette. Őt neveztem ki egér felelősnek, de kb ő is annyira utálja ezt a dolgot mint én, de hát még is csak férfi... és dicséret illeti, mert gyorsan megszabadította a csapdát, az alig fél óra alatt megfogott és megdeglesztett egértől.
Szerintem több nincs, de a biztonság kedvéért újra működésbe állt a sajtos gyilkos.

Ui, már 3 egérnél tartunk, pedig még nincs vége a napnak.


2013. január 23., szerda

motor pelenkából

Egy újabb pelenkából készült, babának vihető ajándék készült. Még nincs gazdája, akinek tetszik viheti, eladó.
Az eldobható pelenkák mellett még, több hasznos dolog alkotja a kész járművet. 
Textil pelusok, partedlik, műanyag itató, cumi, bébi zokni és persze a mackó úr.
Ez most kisfiúnak készült, de a kislányos változat is nagyon szuper, igazi csajos elképzelés van a fejemben. 







2013. január 17., csütörtök

2013. január 13., vasárnap

Pelenkatorta babalátogatóba



3 és fél hónapos pici lányt mentünk meglátogatni és azon agyaltam mit vigyünk neki, hiszen valószínű már mindene  megvan.
Minek örülnének, ami praktikus is és nem fogunk mellé vele. Beugrott a pelenkatorta. 
A pelenka olyan, amiből soha nem elég és hát nagyon szépen ki lehet dekorálni mutatós, tényleg tetszetős ajándékká. 
A sárga, narancs, zöld, szín variációját választottam a pelenkatortához, mert nem akartam a " helló kittis" nagyon rózsaszín irányba menni. Különböző, apró kiegészítőkkel és szalagokkal díszítettem fel. Kis táblácskát is készítettem rá a baba nevével.



Szerintem aranyos, kislányosra sikerült és külön öröm, hogy tetszést aratott:-)
 Nagyon jó érzés volt, hosszú idő után újra egy tündéri, pici babát átölelni:-)


2013. január 11., péntek

Nagy újság papagájéknál

Az előzményekből már sejteni lehetett, valami készül a törpéknél. De azért kicsit váratlanul ért.
Lola tojást tojt a házikójukba. Nem is én vettem észre, hanem a kissebbikem  Kicsit korai a dolog, mert Maszat, még csak 7 hónapos, így elvileg nem fias a tojás, ráadásul nem odúként funkcionál a kuckójuk. Legalább is eddig csak játszásra használták. Az üres házikó aljában feküdt az aprócska tojás. Lola hordozott be mindent, sarabolta az újságot, de aztán mindent kiszórt.

Tengeri malac lakásból, papagáj játszó ház. Ebben volt a tojci.



Itt volt a nagy kérdés, hogyan tovább...
Adjak nekik odút, vagy szereljem le a fészekké kinevezett házat? Mivel nincs tapasztalatom e téren, megkérdeztem több helyen mit csináljak. Hát ahány válasz annyiféle érkezett a törpésektől. 
Végül is átgondoltam, és úgy döntöttem elveszem a tojást és leszerelem a házat. De én annyira sajnáltam Lolát, amikor hirtelen eltűnt a tojása. De aztán úgy nézett ki ,hamar beletörődött a helyzetbe, elfelejtkezett a kotlásról.
Azért sajnálom, olyan kis aranyos pici tojáska volt.



Gyufásdoboz mellett látszik, milyen apró. Ebből mekkora papagáj kelhet ki?:-) 
Tavasszal amikor Maszat 1 éves lesz, kapnak odút és bízom benne sikeresen fognak költeni.

2013. január 1., kedd


Helló 2013!