2013. október 10., csütörtök

zöld paradicsomból lekvár

A múlt héten korán érkezett az első éjszakai fagy. Elég sok növényt taccsra vágott a -4 fok. A fügét, az egynyáriakat, paprikát, az összes paradicsomot. Szerencsére, előző este leszedtem az összes termést, jó sok volt még rajta. A zöldeket is, mert azokból lekvár készült. Kaptam hozzá receptet, még pedig olyat, ahol ecetes vízben kell elő forralni az összedarabolt paradicsomokat, hogy ne legyen a lekvár keserű. Ezt például, egy neten talált recept sem írta. Pedig többen panaszkodtak már, a kesernyés végeredményre.
Első alkalommal főztem zöld paradicsomból lekvárt, ezért biztosra mentem.

Tehát, itt a recept 1 kg zöld paradicsomhoz.

A zöld paradicsom kocsányrészét vágjuk ki,  paradicsomot vágjuk 1/2 cm-es csíkokra. Dobjuk forrásban lévő gyengén ecetes vízbe (egy evőkanál ecet, egy liter víz) és hagyjuk ebben, amíg felforr. Ekkor szedjük ki, csöpögtessük le. Minden kilogramm paradicsomra mérjünk ki 80 dkg cukrot és főzzünk belőle 2 dl vízzel sűrű cukorszirupot. Tegyünk bele tisztára mosott citromhéjat, 1/2 rúd vaníliát, majd az előfőzött paradicsomszeleteket. Ebben főzzük gyenge forralással, amíg üvegesedni kezd. Akkor vegyük le a tűzről, és letakarni másnapig pihentessük. Másnap lassan forraljuk még egyszer jól fel, kissé sűrítsük. Ha már elég sűrű, szedjük ki a citromhéjat és a vaníliát, majd forrón töltsük üvegekbe. Zárjuk az üvegeket azonnal és tegyük száraz gőzbe.

Ja igen, nem kell bele ennyi rengeteg cukor, én a felével készítettem, elég édes lett így is és összeturmixoltam, egyenletes püré állagúvá.

Érdekes, pikáns ízű lekvárt kaptam, tényleg kicsit hasonlít a fügéhez.




2013. október 1., kedd

Loading...