2010. május 29., szombat

Pihi




Klassz idő volt ma, egésznap a kertben voltunk, de nem ám dolgozni.... grilleztünk, napoztunk, koktélozgattunk :-))))




2010. május 28., péntek

Rózsa körkép




Minden rózsám virágzásba kezdett, még a vihartól megtépázott, levél nélkül maradt vörös is. Már szépen futott a falra, de az orkán támasztékkal együtt letépte. A friss hajtások java letörött, meg kellett jól metszeni. Szegény azért próbálkozik.



A tavaly ültetett fehér futó szépen fejlődik


Pinkit ősszel átültettem, most egésznap süti a nap. Ezt a helyet csak a rózsák bírják, de azok nagyon.


 pezsgőszinű 1éves kis bokor


a kerítésen futó


és a magas törzsű tele bimbóval


Ő nem rózsa.
Végre megmutatta szinét az új klematiszom. Az egyszem virága tényleg, Warszawka Nike lett
Nem gondoltam volna, hogy tényleg olyan színű lesz, amilyen a csomagoláson volt. Gyönyörűséges....

2010. május 21., péntek

Bodza, cukor nélkül is

Druszámtól, -aki kolleganő és tavas is egyben, és az én első hal szaporulatom, az ő tavában úszkálnak, cserekereskedelem lévén,- bodzát kaptam.
Szörpöt készítettem belőle. 2 éve már csináltam egyszer és nagy sikere volt.
Úgy gondoltam az idén lesz cukormentes is, de minden recept rengeteg cukrot ad hozzá.
Így hát kigondoltam egy saját verziót, kisebb adagban, kipróbálás képpen.
Csak annyit változtattam az eredeti recepten, hogy cukor helyett, annyi folyékony édesítőt tettem a vízhez, amennyitől úgy éreztem, már elég édes. Végül is, ízlés szerint. Az az igazság, nem vagyok oda az édesítő izéért, főleg nem nagy mennyiségben. Minden másban követtem az eredeti recit.
A végeredménnyel, nem voltam megelégedve, ezért 1 evőkanál cukrot karamelizáltam, felengedtem kevés vízzel és hozzáöntöttem az egész cucchoz.
Na most már tetszett az íze, a végén tettem még bele citromfüvet és mentát. Isteni lesz lehűtve:-)) Mivel nincs benne jóformán cukor,  hűtőben kell tartani.
Az eredeti recept:
- 5l víz
- 70dkg cukor
- 10 fej bodzavirág
- 2 -3 citrom
- fél doboz citrompótló, vagy citromsav (Az utóbbit használtam)

A vízben felolvasztani a cukrot, aztán minden mehet bele. Pár napig állni hagyni, naponta átkeverni, a végén leszűrni és mehet üvegekbe.
Ja... én nem mostam meg a virágokat, mert lemegy róla az értékes virágpor,inkább egyesével átnéztem és ahol volt valami, nekem nem tetsző, azt kicsiptem. Poros nem volt, a sok eső lemosott róla, minden nem odavalót.

A cukros verziót is megcsináltam, de ha bejön a lightos változat, jön a következő adag.

Mi van a bodzavirágban?
A virág (gyógynövénynevén: Sambuci flos) flavonoidokat (rutin, kvercetin, sambucin), szaponinokat, illóolajat és nyálkaanyagokat tartalmaz. A szárított virágból készített tea izzasztó és vizelethajtó, enyhe nyugtató hatású. A virágokat száraz időben kell szedni, a teljes nyílás előtt, amikor a bogernyő szélső virágai már kinyíltak, de a középsők még bimbós állapotban vannak. Laza rétegben, kocsánnyal felfelé állítva szárítsuk, majd kézzel morzsoljuk le a virágokat. A virágdrog tárolására a papírral bélelt dobozok alkalmasak
( forrás: édenkert)

2010. május 20., csütörtök

Tevékenykedem

Ma már végre kimerészkedtem egy kicsit, kárt rendezni. Igaz még mindig nem az igazi az idő, fúj az északi szél, a nap is csak néha süt ki. Kicsit el vagyok keseredve, elég zilált képet mutat a kert, de nem panaszkodom.
Egy szót sem szólhatok azokhoz képest, akiknek a víz elmosta az értékeiket, vagy egész életük munkáját. Mélyen együtt érzek velük!

Már nagyon hiányzott a kerti munka. A kutyák is egy hete alig mentek ki, már nagyon be voltak sózva. 2 órát kint voltunk, tettem-vettem, haladtam is, holnap folyt, köv.

Egy ideje terveztem a kutyapárnák be és felújítását, naaaa ma arra is sor került.
Vettem gyerek mintás anyagokat, (mert most nem kaptam tappancsosat, és különben is, ők az én kutyagyerekeim) és a régi nagypárnának, 2 új huzatot varrtam. Sajnos hamar elhasználódnak, sokat mosom és Gigi egy párna gyilkos. Szétkaparja, húrcolja és a cipzárt, a gombokat, rendszeresen kirágja belőlük. Most tépőzárat tettem bele, reménykedem, azt talán békén hagyja, de majd meglátjuk.




Kapott egy új kis fekhelyet is, de nem nagyon használja, a nagyon szoktak összefeküdni



Jó lett volna fürdéssel összekötni az új párnák felavatását, de túl hideg van, talán hétvégén azt is megejtjük.

2010. május 18., kedd

Voltam a Sugar-ban

Tegnap Budapesten jártam és ha már ott voltam, elmentem egy vizinövényeket is áruló kertészetbe. Volt náluk a vágyott növényem, a kaméleon, bár szegény elég picike, de elhoztam, majd megnő, ha egyszer kisüt végre a nap.
Vettem még bordólevelű lizinkát. és ennyi… Sikeresen visszafogtam magam, egyrészt rohadt drága volt, másrészt már nics több helyem. Csak szemléltetésképpen, a névtelen tavirózsákat 14 ezerért vesztegették.

Az eszemmegintmegállt.…. Hát nem egy olcsó helyen voltam!
Szerencsére, a tavasok összetartanak, a felesleges növényeinket elajándékozzuk, csereberéljük egymásközt, akár az ország másik részére is.

Hogy teljesen jól végződjön a nap, meghívást kaptam a Sugarshopba.

Bár nem vagyok gasztroblogger, de szeretném megosztani az ott tapasztalt élményeimet, néhol kritikámat, az érdeklődőkkel.
Azt meg kell jegyezzem, semmi különleges elvárásom nincs az ilyen jellegű helyekkel kapcsolatban, csak annyi, hogy a színvonalukhoz és áraikhoz mérten, azt kapjam amire számítok. Ez sok mindent takar, de szerintem sokan, közel ugyanazt értik ez alatt. Összességében elégedett legyek és jó élményekkel távozzam a helyről.

A Sugarshop, 2 az 1 ben.

Finom és különleges, sütiket és édességeket, fagyi kelyheket fogyaszthatunk ez emeleten , lent pedig cukorka és ajándék shop van.
Az emeleti rész szerintem, túl kicsire sikeredett. Sok a vendég, hétfő este is majdnem tele volt, ezért minél több asztalt próbálnak összeszorítani a kis helyre, ezért nagyon zsúfolt. A felszolgáló is alig fér el az asztalok között.
A rendelésre várni kellett, de nem volt vészes, tekintve hogy sokan voltak. Várakozás közben fényképezgettünk, rendesek voltak megengedték, és én is rendes voltam, mert megkérdeztem előtte.






Arra a bizonyos helyre is ellátogattam, mert az a rész is minősíti a helyet.

Szines és cuki, mint az édességek


2 féle sütit és 1fagyi kelyhet rendeltünk. Mindent megkóstoltam. A sütik finomak voltak, de az én karamellás sajttortám nagyon picinek tűnt.
málnás csokis pite

A málnás csokis pite, már nagyobb volt
." Az Elvis kedvence" névre hallgató fagyi, roppant gusztán díszített, csokis, banános kehely. Egy élvezet, csak ne lett volna olyan hideg idő kint.

Elvis kedvence

Az ízek finomak, az árak drágák, bár ez relatív, kinek mi a drága. Az alig pár falat süti szelet, 550 forint és a mignonok, muffinok is ennyik, akámilyen csicsás és dekorativ is, tényleg csak pár falat.


Nekem rögeszmém, hogy a italokat legyen az csak egy ásványvíz, hozzáillő pohárban adják. Furcsa volt az ásványvíz, coca colás pohárban. Nem kell, hogy a vizet, a márkájával megegyező pohárban szolgálják fel, bár az az igazi, de ha nincs olyan, akkor egy teljesen egyszerú is megteszi, de ne kolás legyen
Lent még vásároltunk a kimért cukorkákból, amikből annyi féle van, szinte lehetetlen választani. És még csomagoltattunk 3 féle sütit, amiket én már nem kóstoltam, de jól néztek ki.









Mindent összeadva, nagyon dekorativ helyen, finom édességek, jó sok pénzért, kis hibákkal, nekem ez a Sugar, a Paulay utcában.

Akit bővebben érdekel a kínálata, a honlapjukon mindent megtalál.
http://www.sugarshop.hu

2010. május 16., vasárnap

Vihar



Istentelen idő van, orkánszerű szél, eső minden mennyiségben. Éjjel 3-kor felébredtem, azt hittem a szél, szétszedi a házat, olyan lökések voltak. Már előre féltem mi fogad reggel kint.
Nagyobb károkra számítottam, de azért igy is cudar a helyzet. Tele a kert a mindenhonnan érkezett ágdarabokkal és levelekkel. Lehullott gyümölcs kezdemények a földön. A kerti széket a tóból kellett kihalászni. Minden virágom fekszik a sok esőtől. A hortenzia siralmasan  szétterűlve.
A kényesebb cserepeket tető alá vittem, de a szél oda is befúj.
Keményen 7 fok van:-((( És sajnos még nincs vége,holnap se lesz jobb a helyzet
                                                                                      









                                                     

2010. május 15., szombat

Tengerész piskóta a barátnőmnek

Süteményt sütöttem a barátnőmnek.
Semmi különös apropója nincs, csak egyszerűen ehhez volt kedvem.
Nagyon régi barátság a mienk, még általánosban kezdődött és azóta tart.  Amikor családot alapítottunk, a gyerekeink is majdnem egyszerre születtek. Nagyon sok mindent csináltunk végig együtt.
Múltak az évek, persze többször kerültünk közelebb és távolabb egymáshoz, hiszen az életünk változik,de ha bármi van, tudjuk, hogy mindig számíthatunk egymásra és ez nagyon, de nagyon jó!!!
Azt csak csendben jelzem meg, most készülünk a 30 éves érettségi találkozónkra :-)


És ime a Tengerész piskóta receptje:

Tészta : 6 tojásból, 15 dkg porcukorral, 15 dkg liszttel és 6 evőkanál vízzel piskótát sütünk.
Ha kihűlt baracklekvárral megkenjük, utána 1 sor rumos feketekávéba mártott, kb.20 dkg babapiskótával rétegegezzük.
A tészta elkészítése : a tésztához a tojások sárgáját a vízzel és a porcukorral habosra keverjük. A lisztet elkevert 1 kávéskanál sütőport hozzákeverjük. A kemény habbá vert tojásfehérjét óvatos mozdulatokkal, nehogy törjön, beleforgatjuk. Margarinnal kikent vagy sütőpapírral bélelt tepsibe kb. 25 × 35 centisbe simítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180fok, légkeveréses sütőben 165 fok) kb. 15 percig sütjük.
A lekvárt kikeverjük, a kihűlt tésztára kenjük.
Krém : 1 csomag vaníliapudingot, 3 tojássárgájával és 3 dl tejjel felfőzünk, hagyjuk kihűlni.
Közben 20 dkg margarint habosra keverünk 20 dkg porcukorral. Ha a puding kihűlt összekeverjük a cukros margarinnal és a tésztára simítjuk.
Máz : 3 tojásfehérjét 21 dkg kristálycukorral gőz felett habbá verjük és a krémre kenjük.

Pár órát állni hagyjuk, hogy a babapiskóta kellően meg tudjon puhulni.

2010. május 14., péntek

Tavas képek




Az idén különösebb alakítást nem végeztem a tónál, de több, új növény került bele és mellé. Olyannal is találkozom, amiről fogalmam sincs hogy került oda.Tavaly gyűjtöttem hidőrt, nagyon szép volt sokáig, aztán amikor elkezdett csúnyúlni kidobtam. Most  a lósóska mellől hajt.
A víz elég zöld, kevés még a hinár, a koik kitúrták tavaly, pótólni kell, hogy minál hamarabb letisztújon a víz.
Nagy örömömre mind a 3 mocsári hibiszkusz kihajtott, pedig nem takartam semmivel, lesz ami lesz vele alapon. Hátha ezt a telet kibirta, akkor nem lesz semmi gond. Sirrrától kaptam a magját és elég sokat küzdöttem vele,( magcsiszolás, áztatás, jó hosszú csiráztatás után), de megérte, nagyon szépen virágzott a fagyokig.
hibik

A bohócvirág terjeszkedik, már a tóba is befutott

A sárga nőszirom bimbózik

A tavirózsa első bimbója

Tavaly rendeltem vizinövényt és a páfrány mellől, több növényke elkezdett hajtani. Szétültetttem őket. Milyen jól jártam a potyautasokkal, egyből néggyel több növényem lett. Csak nem tudom mifélék. Ez az egyik, a kis sárgavirágú, már annyira fut, még a kövek közé is bemegy.

Az eredeti növény megint vegyesen hajtott ki, de most már nem piszkálom.

békatutaj, szintén több helyen felbukkant.


A vizi lófarokkal nagyon elégedett vagyok, nem győzőm elajándékozni


A gerle pár rendszeresen megjelenik inni, lehet ők voltak akik télen ide jártak az etetőre



Ezt a szekfű félét a piacon vettem egy nénitől. Olyan aranyos, pomponos virága van.


2010. május 13., csütörtök

Pippo, a tó őr



Elfoglalja az őrző, védő poziciót és figyel.....


Kényelembe helyezi magát....


Kissé lankad a figyelem.....


Befáradt a nagy munkában, muszáj egy kicsit aludni......