2010. május 15., szombat

Tengerész piskóta a barátnőmnek

Süteményt sütöttem a barátnőmnek.
Semmi különös apropója nincs, csak egyszerűen ehhez volt kedvem.
Nagyon régi barátság a mienk, még általánosban kezdődött és azóta tart.  Amikor családot alapítottunk, a gyerekeink is majdnem egyszerre születtek. Nagyon sok mindent csináltunk végig együtt.
Múltak az évek, persze többször kerültünk közelebb és távolabb egymáshoz, hiszen az életünk változik,de ha bármi van, tudjuk, hogy mindig számíthatunk egymásra és ez nagyon, de nagyon jó!!!
Azt csak csendben jelzem meg, most készülünk a 30 éves érettségi találkozónkra :-)


És ime a Tengerész piskóta receptje:

Tészta : 6 tojásból, 15 dkg porcukorral, 15 dkg liszttel és 6 evőkanál vízzel piskótát sütünk.
Ha kihűlt baracklekvárral megkenjük, utána 1 sor rumos feketekávéba mártott, kb.20 dkg babapiskótával rétegegezzük.
A tészta elkészítése : a tésztához a tojások sárgáját a vízzel és a porcukorral habosra keverjük. A lisztet elkevert 1 kávéskanál sütőport hozzákeverjük. A kemény habbá vert tojásfehérjét óvatos mozdulatokkal, nehogy törjön, beleforgatjuk. Margarinnal kikent vagy sütőpapírral bélelt tepsibe kb. 25 × 35 centisbe simítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180fok, légkeveréses sütőben 165 fok) kb. 15 percig sütjük.
A lekvárt kikeverjük, a kihűlt tésztára kenjük.
Krém : 1 csomag vaníliapudingot, 3 tojássárgájával és 3 dl tejjel felfőzünk, hagyjuk kihűlni.
Közben 20 dkg margarint habosra keverünk 20 dkg porcukorral. Ha a puding kihűlt összekeverjük a cukros margarinnal és a tésztára simítjuk.
Máz : 3 tojásfehérjét 21 dkg kristálycukorral gőz felett habbá verjük és a krémre kenjük.

Pár órát állni hagyjuk, hogy a babapiskóta kellően meg tudjon puhulni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése