2010. július 25., vasárnap

Szülinapi fondant torta


Timi szülinapjára elhatároztam, megcsinálom az első fondanttal díszített tortámat.
Felkészültem, megnéztem jó pár videót, aztán Kiskuktánál talált, egyszerű receptet használtam a fondant elkészítéséhez. Tőle van a kalap minta is.
Előszőr a fondantot  csináltam meg, piros étel festékkel. Egyből sikerült a kívánt, rózsaszínt eltalálnom.
Azt gondoltam nehezebb ügy lesz, voltak fenttartásaim, ráadásul rohadt meleg volt amikor csináltam és mire apránként beledolgoztam a majd 1kg porcukrot, amit előszór át kellett szitálni, hogy nagyon finom legyen, hát azt hittem elolvadok a konyhában. A sikeren felbuzdulva, gyorsan gyúrtam még egy fél adag fehéret is, a díszítéshez. Jól becsomagolva, a hűtőben várta a következő lépést.


Már csak azt kellett kigondolnom, hogy hozom össze, a belül, kinder bueno ízt a fondanttal.
Megsütöttem a bueno alapot. Teljesen úgy jártam el, mintha rendes tortát sütnék, csak mivel a kalap formát egy jénaival oldottam meg, ezért fordítva került bele minden alapanyag a folpackkal kibélelt jénaiba. Egy éjszakát a hűtőben kötött, majd kiborítottam a formából.



De mivel a fondant alá ez  túl puha, laza, szerkezetű, be kellett vonni vajkrémmel.

Amikor megkeményedett a krém, alaposan elsimítottam, hogy szép egyenletes legyen a felülete.


Ekkor jött a neheze, vagyis ettől féltem a legjobban. Ki kellett nyújtani a fondantot és bevonni a tortát. Az első kisérlet nem sikerült, leragadt a pultra. Összegyúrtam és még több keményítőt szórtam alá. Ezután már nem volt semmi gond, szépen rá tudtam simítani. Papir csomókkal, hullámosítottam a szegélyt.


Ezután jött a diszítés. Szalaggal és kis virágokkal terveztem, de sajnos, nincs semmilyen virág kiszúró formám, így csak kézzel próbáltam virágokat gyártani....
Ételfestékkel szineztem őket és pici vízzel ragasztottam a helyére.

Hát ilyen lett

Meg vagyok elégedve:-))) Ahhoz képest, hogy előszór csináltam, jól sikerült. Remélem az ajándékozottnak is tetszeni fog, mert amikor a posztot írom, még nem adtuk át.


2010. július 24., szombat

kisdió

Végre mára jött egy kis enyhülés, egyszerűen felüdülés volt, reggel kint a teraszon, a hűvős szellőben bambulni
Én nagyon bírom a meleget és a napot, de ez a hosszú, napokig tartó, fullasztó hőség, már túl sok.

Sajnos nálunk eső eddig nem volt, pedig nagyon kellene, de nem viharral. Most még a szél is fúj, rengeteget kell locsolni.

Reggel, amikor végig locsoltam mindent, vettem észre, hogy kihajtott, az ősszel  földbe dugott 1 szem dió.
Már rég elfelejtkeztem róla, pedig egy darabig figyelgettem mi lesz belőle. Aztán Gigi egyszer,hozott egy diót a szájában, azt hittem kikaparta a földből.
Az utcánkban, a kerítésen kivűl, van egy szép kis diófa, tavaly is rengeteg volt rajta, hatalmas szemek és nem szedték le, mind a földön végezte. Mi szedegettünk fel belőle a kutyákkal, séta közben.
Gondoltam egyet ledugok a földbe, lesz ami lesz belőle alapon. Tudom, még az oltott dió is nagyon soká terem, így meg, azt olvastam kb 10 év múlva számíthatok a termésére és az sem biztos, hogy fajta azonos lesz. Ha csak addig nem történik vele valami...
Hát én ráérek... ha más nem, az unokáim fogják élvezni:-))

2010. július 22., csütörtök

vizinövény dömping

Nagy, nagy örömömre csomagot kaptam Szankitól, sok féle vizinövénnyel. Igazán, a tóalmára vágytam, mert olyanom még nem volt, meg ugye a jácint, ami nálam mindig feladja. Ez most az utolsó próba vele.
Ezeken kivűl még csomó mindent küldött
Jácintok és pistiák
Most árnyékba tettem és a nagy gyökereseket rögzitettem, ne tudjon elúszni a napra


Nem tudom Szanki mit csinál velúk, de nála még virágoznak is
.

Szanki tava.....

növény dzsungel
Forrás: Szanki képei


 amiket még kaptam...

Elevenszülő tavirózsa
Először fogalmam se volt mit jelent ez a tavirózsánál, de utána néztem. A képen látszik is a leveleknél, hogy van már egy szaporulat rajta és szépen gyökeresedik.

Mára minden a helyére került, a hinár és a tóalma a sekélybe.  Bízom benne, hogy beindulnak és  megmaradnak:-)))
Hálás köszönet Szankinak érte!


Virágba borult a mocsári hibiszkusz. Az idén gyűjtök róla magot, mert sok fele kellene ajándékoznom belőle.

2010. július 21., szerda

Timeának!


Kicsit megkésve, de sok szeretettel,
 boldog szülinapot kívánok neked!

2010. július 18., vasárnap

Hőség ellen

Azt hiszem,tegnap volt a csúcs meleg. Minden kókad,löttyed, hiába locsolok ezerrel. az a baj,éjjel se hűl le a levegő,nem lehet felfrissülni.
Ezért csütörtök éjjelre, ha már aludni úgyse lehet, szerveztünk egy éjszakai fürdőzést a Velencei tóra. Ezt sokan mások is így gondolták, mert rengetegen voltak.
Olyan helyet kellett választanunk,ahol éjjel is van büfé, mert egyeseknek ha nem alszanak, muszáj táplálkozniuk és utána sörrel öblögetni:-))) Minden esetre, mi lányok felkészültünk , mert nincs rosszabb egy éhes, nyűgös pasinál. Én a palacsintát bevállaltam.

Az élelmes büféseknek köszönhetően, frissen sült halat ettünk, éjjel 12 órakor. Isteni volt:-))Valamiért a strandi sült halnak, olyan fillingje van, amit nem lehet otthon produkálni.

Aztán egy párocskának segítettünk kocsi kulcscsot keresni, de nem lett meg a sötétben.Felajánlottuk, haza visszük őket, de mivel a lakás kulcsuk is rajta volt, úgy döntöttek úgy sem tudnak bemenni , maradnak reggelig, hátha akkor megtalálják. Így hát, jó éjszakát kivántunk nekik.

A levegő kellemes volt, a víz meleg. igazi felfríssülés:-))) Forró, izzadós, éjszakai forgolódás helyett, bátran ajánlom, az éjszakai standolást, sok, szúnyog elleni szerrel felkészülve.  Persze jobb, ha másnap nem kell dolgozni menni.....

2010. július 15., csütörtök

Otthoni kozmetika.

A nagy meleg miatt, kicsit megkurtítottam a fiúk bundáját.

Pippo


Gigi



2010. július 13., kedd

elkészült

Egy fura, éjszakai felvétel


Megtörtént a víz csere, igaz nem teljes, mert a rózsák és a hínárfélék, úgy be voltak ékelődve az iszapba, hogy nem akartam megbolygatni őket, így az aljához nem nyúltam, csak az iszapból szedtem ki valamennyit.
A halaknak is csak egy részét tudtam kihalászni, úgy elbújtak a gyökerek között, fölösleges lett volna hajkurászni, sresszelni őket. Pár darab, azért elrepült a szomszéd tavába, és kifogtam az idei szaporulat pár példányát is, 1-2centis kicsiket. Egy vörörben várják a sorsukat.
Ilyen zöld volt a víz,


feltöltés közben


elég mérges fejet vág...


Már randaliroznak a susnyásban





Egy szépség


próba üzem


Aztán bekerült a szűrő a végleges helyére.  Az eredeti tervhez képest variálni kellett. Muszáj volt megemelni a csobogó magasságába, hogy ki tudjon folyni a tiszta víz.Végül is sikerült elég jól eltakarni,csak a fehér cső látszik előlről. Hátsó és oldal takarásnak,meg körbe ültetem, magasabb gazzal



Azóta folyamatosan megy az örömködés, nagyon aktivak

etetés


még 1 éjszakai

2010. július 11., vasárnap

Döntő

Készülődés a VB döntőre.
Sütöttem,4 féle hosszú  kenyeret, diósat, magvast, teljes kiőrlésűt és simát.

Ezekből kis szendvicsek lesznek.

Készült tojáskrém, padlizsánkrém, magyaros, házi májkrém, tonhalas szendvicskrém. Mindenki magának keni meg a sajátját, izlése szerint.


Kisült, a 3 tepsi, sós-sajtos rúd


Mivel én mind a 2csapattal szimpatizálok, nem drukkolok egyiknek sem. Lesz ami lesz! Győzzön a jobb!

2010. július 10., szombat

Vízcsere

Nem rég írtam, hogy a tó rendbetételéről majd később beszámolok..


Na most eljött az idő, ma indul a munka. A zöld vizet meg kell valahogy szüntetnem. Először is kiszivattyúzok annyi vizet, hogy lássam mi a helyzet lent, mennyi iszap gyűlt össze. Jó lenne , ha még nem kellene azt is kiszedni, de ha túl sok, valamennyit muszáj lesz.

Akkor viszont a halakat is át kell helyezni és azzal most gondban vagyok, mert nincs itthon a nagy tartály, amibe ilyenkor kerülnek.

Kitaláltam, hogy a használaton kívüli, felfújható gyerekpancsolót kinevezem, ideiglenes hal tartónak.
A kishalaktól meg akarok szabadulni, mennek a szomszéd nagy tavába, ahonnan, egy vörös kandúr kizabálja a halakat.

A bezöldülés okát, csak találgatni lehet, de minden olyan tényezőt meg szeretnék szüntetni, amitől kialakulhatott.
A lehetséges okok:
Először is, kevés volt az oxigéntermelő hínár. Azt ugye már megoldottam, tettem bele sokat.
Túl sok nap érte a vizet, mert a tavirózsa gyöszös volt, kevés levéllel árnyékolt.. most már 3 tő van lent és szépen terül a levélzet a vízen.
Szerintem, a halaim is túl szaporodtak, ezt a problémát is megoldom.
És végül, vettem egy külső szűrőt, amit a jobb hatás érdekében, tavas társak tanácsára, feltunningolok.

Ezeket tartalmazza a gyári csomag. Hát, nem túl sok minden....
Egy zsák kavics, múanyag darabok, amiket az aljára kell elteríteni, egy vékony szivacs. Ennyi a szűrőréteg:-((((


Ezért, teszek még bele aktivszenet, ami kiszűri a mérgező anyagokat a vízből. A tetejére pedig vastagabb szivacsot, a nagyobb szennyeződések kiszűrésére.
Remélem így már újra tiszta és átlátható lesz a vízem és újra látom a halakat… már nagyon hiányoznak.
Mivel külső szűrő, olyan helyet kellett találnom neki, ahol hozzáférek, ha tisztítani kell, de közben takarva is legyen a hordó.
A feltöltés után teszek savanyú tőzeget is a vízbe pár napig, majd beindítom a szűrőt.

Hát ez a terv.....

2010. július 7., szerda

Egy kis VB

Célegyenesbe ért a VB, már csak 2 meccs van hátra. Tegnap a  hollandokra fogadtam, hogy 3-2 lesz:-)))  Egyedül nekem sikerült eltalálnom, így most kaszálok:-))))
Ma estére a spanyolokra tettem, bár tudom a németek esélyesebbek, de mivel nem szeretem a német focit, bízom a spanyolokban.
Tehát az én döntőm: Holland-Spanyol
Na majd meglátjuk, ma este kiderül......

2010. július 6., kedd

Tegnap Kata volt nálam. Olyan jól esik, hogy gondolnak rám azok, akikkel ritkán találkozom és meglátogatnak egy jó beszélgetésre:-))
Őt, a jól bevált, túros-szedres sütivel vendégeltem meg. Még nem evett ilyet és nagyon ízlett neki, persze,  ennek az édességnek, senki nem tud ellenállni. A maradékot elcsomagoltam otthonra.



Olyan aranyos volt, hozott nekem lilaakácot és trombitafolyondárt. Még este gyorsan elűltettem őket, de már csak az utcafronti kerítésnél jutott hely nekik. Remélem megmaradnak, különösen a lilaakácban bízom....már rég vágytam rá.



2010. július 4., vasárnap

kukivédő

Kiskutya megint nálam panziózik, a gazdija elutazott. Nagyon szeret itt lenni, kiskora óta hozzánk jár, imádja az enyémeket, egész nap játszanak. Csak hogy, kiskutyából nagy kutya lett és mivel kan és Pippo is az, meg akarja mutatni, ki az úr a vendégségben, elkezdett jelölgetni. Reggelre mindent összepisilt, nem győztem suvickolni utána.
Elpanaszoltam, Páginak, mit művel a kutyája, szegény, nem örült a hírnek, ráadásul otthon nem csinálja, mert nincs konkurencia. Mondtam neki valamit ki kell találni, erre ő, rakjam ki a garázsba, a hugyos józsit. Na egyszer ki is raktam, amikor elmentünk itthonról. De annyira sajnáltam, olyan aranyos, szeretetre méltó kis dög, csak ne csinálná ezt a jelölgetést.
Jött a második terv, varrtam neki kukivédőt. Ezt a tenyészetekben a fedező kanoknál használják, hogy ha jelölnek, ne pisiljen mindent össze. Végül is egy textil csík, amibe egy betétet kell tenni és ha megtörténik a baleset, csak a betétet kell cserélni. A kutyákat nem zavarja, tépőzárral a derekára van feltéve, semmiben nem korlátozza. Csak arra kell figyelni, ha kimegy, levegyük róla



Ennél humánosabbat nem tudtam kitalálni, azt meg mégse szeretném, ha a lakás úszna a pisiben. De az igazi megoldás, az ivartalanítása lenne.

2010. július 3., szombat

Csúsztatott palacsinta



Csilli meglátogatott ma. Ennek örömére megsütöttem a kedvencét, a csúsztatott palacsintát.

Így készült:
4 tojást szétválasztottam, a fehérjéket felvertem, a sárgákat habosra kevertem 5 dkg vajjal.
15dkg lisztet, 1dl tejszínt, pici sót, vaniliakivonatot, reszelt citrom héjat, és annyi tejet adtam hozzá, hogy sűrű tésztát kapjak. A felvert fehérjét, óvatosan belekevertem.
Annyiban tér el a rendes palacsintától, hogy csak az egyik oldalát kell megsütni és kicsúsztatni a tálra.
Darált dióval megszórtam és barack lekvárral jól megcsöpögtettem. Addig folytattam a rétegezést, amíg el nem fogyott az anyag.   
Az utolsót, sült felével fektettem a tetejére és megszórtam porcukorral.

2010. július 2., péntek

Kerti élmények

Manapság különböző élmények érnek a kertben.
Kezdem a jókkal. Mára kinyílt a sárga tavirózsa első bimbója. Nagyon vártam, pedig nem olyan régen tettem a tóba. Érdekes halvány sárga, erős citrommal a közepén. Már csak a fehérnek kell bemutatkoznia...



teljes kép a "zöld tóról"
 Sok sok jó tanácsot kaptam, tavas társaktól, hogyan szabaduljak meg a zöld színtől és már készül a terv, de arról majd később.


Mai szerzeményem, a 3. hortenziám. Egy lelkes, sok hortenziás mondta, hogy
a hortenzia gyűjtés, fertöző. Igen az....
A kedvéért átültettem pár növényt, amit amúgy is meg kellett tennem



A 2, csak egy dugvány, amit most gyökereztetek, mert én vagyok a gyökereztetés tudora, mondta I, aki hozta nekem. Hozzá úgy került, hogy járt  az Oban, gyönyörűséges, hortenziák között és"véletlenül"letörött egy ág darabka, a nagyon különleges és drága kék-lila tőről.
Ezt nem volna szabad kibeszélnem, de fel tudok hozni érveket, a védelmében :-)))
1.) én voltam a felbujtó, amikor mondta hova megy
2.) sok pénzt otthagyott
3.)ha megered, jó helyre fog kerülni, mert szeretni fogjuk..
Megfeleztem és két kis dugványt csináltam ... és várunk mi lesz belőle...

Mivel a hortenziák az árnyékot szeretik, sőt csak ott érzik jól magukat, az árnyékos részről kiástam egy évelőt, amit valami teljesen lecsupaszított és nem tudott szegény fejlődni. Még egy elterülő tuját is kivettem, mert a fűnyírónak nagyon útban volt. Egyben szerettem volna kiszedni a gyökerét, hogy oda tudjam valakinek adni, de sajnos nem sikerült  Ahogy küzdöttem vele, olyan lénnyel találkoztam, amit még életemben nem láttam, legfeljebb horror filmben. Ráadásul egymás után, kettővel. Kinyúlva legalább 15 centis, narancs sárga, ronda izé volt és ahogy kifordítottam, a gyökerek közül, összehúzta magát. Tudtam, ez lehet a meztelen csiga, ezek zabálták fel a virágomat. 
Olyan undorító volt, hogy első pánikomban áthajítottam a szomszéd műveletlen telkére. A másodikat már ki akartam nyírni az ásóval, de nem tudtam megtenni, így ment az első után. Remélem többet nem lesz szerencsénk, mert legközelebb nem menekülnek

az áldozat, már jó helyen.