Az eddigi fánkat nem sajnáltam, mert nem halott fa volt.
Elmesélem a történetét.
Jó pár éve, vettem egy pici cserepes pihe-puha levelű, azt hiszem citromfenyőt, hogy kiűltetem a kertbe.
Aztán nem tudtam eldönteni hova kerüljön, így maradt a cserépben.
Eljött a karácsony és a kisfenyő beköltözött a nappalinkba karácsonyfának, a gyerekeim tiltakozása ellenére. Ők nagy plafonig érő fenyőfát szerettek volna, pedig már nem voltak kisgyerekek. Cikizték szegényt, hogy milyen pici.
Ennek a kicsinek olyan hajlékony ágai voltak, nem lehetett nehezebb diszeket rátenni, mert lehajlott az ága. Aggódva figyeltem ne legyen semmi baja, ne száradjon ki, kibírja a benti meleget. Január elején le is szedtem és ment a garázsba, hogy ne egyből a hidegbe kerüljön.
Tavasszal nagyobb dézsát kapott, tápoldatot és szépen elkezdett fejlődni. Ez így ment több éven keresztül és a kisfenyőből, formás nagyobbacska fa lett. Bejárta a kertet, mindig máshol töltötte a nyarat. Telente különböző szinekbe öltözött 2 hétre.
Egyik nyáron, egy szélviharban a napernyő, letörte pár ágát. Azóta kissé kopasz lett a nyaka, de mi így is szeretjük.
Töretlenül fejlődött, rendszeresen hozta a tobozokat.
Tavaly úgy láttam, már nem igazán szeret a dézsában és akkor megtaláltam neki a végleges helyét. Hálás is érte, szépen nő, pedig a kutyák sokszor megtisztelik
Tűlevelei ugyan olyan selymesek, mint kiskorában.
Ha kinézek a kertbe, mindig látom és ez olyan jó érzéssel tölt el. Ő a mi karácsonyfánk marad örökre.
