2010. november 12., péntek

Mikulásvirág

Minden évben veszek, többet is, egész kicsit az asztalra, nagyot a nappaliba. Nálam hozzátartozik az ünnepi hangulathoz, adventre már beszerzem. Mióta kapni lehet több színben, vettem már mindenfélét. A baj csak az vele, előbb – utóbb ki kellett dobni, még soha nem sikerült megmentenem.
Aztán most láttam, ős hazájában, Közép-Amerikában több méteresre is megnőhet és csodaszép. Azzal tisztában vagyok, ez nálunk nem lehetséges, nem is fát akarok nevelni belőle, de nehogy már ne tudjam tovább tartani, mint pár hét.

Mexico


Ugye milyen szép.....
 fotók:. Google

Nem szereti a meleg lakást, jó nálam nincs nagyon meleg, fény is van, sőt még vizet is adok neki, tehát minden feltétel adott volt eddig is, de mégis lehullatta a leveleit, igaz volt, hogy márciusban, de én ilyenkor, a kukába küldtem szegényt. Állítólag ez nála a természet rendje, innentől kezdi a pihenő idejét
Eldöntöttem, ha most megcsúful, akkor se dobom ki, max a kertbe, nyaralni. Az idén ez, minden szobainál bevált, szinte csodát tett velük. Az eddig évek óta nem virágzó hatalmas csónak orchideámon akkora bimbók vannak… majd ha kinyílik, megmutatom.

A másik nagy kedvencem, a karácsonyi kaktusz, ami húsvétkor is virágzik
Szerencsére vele, nincsenek túlélési problémáim. Az egyik most virágzik, a másik tele van bimbóval. Most egy fehérre áhítozom.

És mikulásban is fehéret szeretnék, bár még olyat nem láttam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése