2010. augusztus 29., vasárnap

A nyár utolsó hétvégéje

Az időjárás beharangozáshoz képest, ma szép, napos időnk, van, nincs 30 fok, de a kertészkedéshez nem is kell. Kicsit lengedezik a szél, reggel még hűvős volt, de 10 körül már kimentem a kertbe. Már nagyon ráfért a gazolás, főleg a sövényre, arra vártam essen végre az eső és könnyedén meg tudjam szabadítani a gaztól a növényeimet. Kattogtattam is párat.



Már látszanak az ősz kezdetének jelei, -amit fájó szívvel, veszek tudomásul,- hullanak a levelek gyümölcsfákról és sok apró jel, de nagyon remélem, hosszú, kellemes vénasszonyok nyara lesz:-))). Még tervezek egy hosszú hétvégét a Balatonon, amikor már elmentek a nyaralók, nyugalom van és csendben siklik a vízen a vitorlás, nem bukkan fel percenként, hangos turistákkal valami vizi dolog.



A tavasszal kiültetett füge nem rég kezdte a termést hozni, valószínű, már nem érik be



Ilyenkor már számadást lehet készíteni, mivel nem érdemes legközelebb foglalkozni.
Az biztos jövőre nem lesz paprika palántám, nem sok termés lett, a kápián 1 szem paprika virít.



Hasonló  a hajnalka is, nálam nem szeret valamiért, pedig az idén más helyre vetettem . Szeretném, mert olyan szép, amikor a rengeteg virágával fut a kerítésen. Nekem csak ilyen csökevényes, pár szálon virágzik


Viszont vannak kellemes meglepetések is, Szankitól kapott vizi liliomok nagy örömömre, nem mentek tönkre,
nagy húsos, új hajtásokat hoztak




És a barátosnémtól kapott két szálas vizipálma, a tó szélén, jól besűrűsödött, kár, hogy ki kell venni télre...



A kóla illatú mukátli akkorára nött, nagyon vissza kell vágnom, ha teleltetni akarom Anyumnál.



A sárga cirmos dália, hozott egy zabigyereket


Még egy pár, a  rendületlenűl virágzók közül...






Mire mindennel kész lettem, eléggé elfáradtam. Megmutatom mivel könnyítem a nyégykézlábon térdeléses gazolást. Jó régóta megvan ez a habszivacs párna, de soha nem használtam, addig, míg már megkeményedett a bőr a térdemen. Akkor jutott eszembe, van nekem ez a dolog, miért is nem használom....
Azóta az az első amit kiviszek magammal, ha a kertben dolgozom.
Kicsit már kutyarágott, de nagyon hasznos...



Ők is elfáradtak


5 megjegyzés:

  1. Füge fát hol lehet venni? Tél álló? Kell neki valamilyen speciális talaj, gondozás?

    VálaszTörlés
  2. Én úgy kaptam, csere akcióban.Ha van ismerősnek, könnyű róla gyökeres hajtást leválasztani. De láttam, faiskolában, kertészetekben is.

    VálaszTörlés
  3. Én úgy kaptam, csere akcióban.Ha van ismerősnek, könnyű róla gyökeres hajtást leválasztani. De láttam, faiskolában, kertészetekben is.

    VálaszTörlés
  4. Nincs senki ismerősömnek. Én eddig azt hittem, hogy ez déli gyümölcs, és nem is él meg a mi éghajlatunkon.

    VálaszTörlés
  5. Két fajtája van, a déli is meg marad nálunk de nem hoz termést, mert azt valamilyen darazsak porozzák be, ami nálunk nem él meg.

    VálaszTörlés