2011. május 31., kedd

Béka invázió

Az idén, valami oknál fogva, rengeteg béka költözött a tóba. Még soha ennyivel nem találkoztam. Többféle fajta   képviselteti magát, tavi, kecske, és a kicsi 2-3 centisek, gondolom a kis tavibékák lehetnek, de egész más színűek, mint a nagyok és a picik soha nem jönnek ki a vízből. Bezzeg a nagyok, kint napoznak és vadásznak.Ha óvatosan közeledünk, könnyű megfigyelni őket, de ha megijednek, csobbanás sorozattól hangos a tó. Kis, zöld levelibékával, a cseresznye fán szoktam találkozni és esténként locsolás után, hallatja a hangját a fáról.
Amúgy érdekes, mert nem hangosak, néha rájön valamelyikre, de különben semmi gond velük., nem csinálnak semmi rosszat, a rovarokat meg összefogdossák, hát érezzék jól  magukat.
 Már többször láttam, ahogy a halak úszás közben, oldalba lökik őket, de nem zavartatják magukat.
Régebben irtóztam tőlük, de mostanra elvagyok velük, a kis sötéteket, még meg is merem fogni.
A varangyokat, nem kedvelem, még a régi tavunk ideében, vettem fel a cipőm és egy varangyra dugtam a lábam. Valahogy nem volt kellemes érzés. Tuti valaki betette a cipőmbe, de senki nem vállalta el, és nem hiszem, hogy magától sétált be a lakásba és bújt bele, pont az én cipőmbe, de mivel a béka nem tudta elmondani , hogy történt, örök rejtély marad a dolog.

napozó


ő a kicsi, simán meg lehet fogni

kisbékát hasra fordítottam

leselkedő

Egy jó nagy példány


4 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekesek és szépek innen messziről. De azért a levelin kívül juuujjj, a múltkor ásás közben találtam egyet a földben, hát visítottam :)

    VálaszTörlés
  2. Nálam is pont ez a helyzet!!!!!Béka dömping van a tóban. Azt hiszem 7-nél járunk ( a csobbanásokból számából gondolom), plusz 3 ilyen pici. Két barna, és 1 zöldes. Amíg nem hangosak nem zavarnak.
    Tavaly volt 1hatalmas, olyan hanggal, ami már nagyon zavaró volt. Éjjel kimentünk, erős fényű lámpával, a szemébe világítottunk, így nem vette észre a hálót, és kifogtuk a tóból, és áttelepítettem. :)

    VálaszTörlés
  3. A kis termetű békáid szerintem vöröshasú unkák. Állítólag maguktól is hanyatt dobják magukat, hogy elriasszák a veszélyesnek vélt egyéneket. Hasuk feltűnően erős színe pedig a mérgező mirigyváladékukra hívja fel a figyelmet. Így próbálják elvenni mások étvágyát. Egyébként érdekes hangjuk van, onnan a magyar név.
    A cipős történet tetszett. De örülök, hogy nem velem történt.

    VálaszTörlés
  4. Köszi, tényleg azok, utána néztem.

    VálaszTörlés