2010. október 24., vasárnap

cinkék

Mosogatás közben, pont kilátok a kertbe és arra lettem figyelmes, hogy egy csapat kék cinege, egyszerre van a kertben. Még ilyet nem tapasztaltam, amikor az etetőre járnak, még akkor sincs, 8-10 példány együtt. Most olyan volt, mintha csapatban érkeztek volna.
Mindent megvizsgáltak, a bográcsolás után maradt, hamuban is kutakodtak, aztán ahogy jöttek, el is tűntek.

Lehet, ki kellene tettem az etetőt? Tomi azt írta, ő már kihelyezte.
Szerintem még találnak a természetben eleséget, a fagyok beálltával szoktam elkezdeni a madarak etetését.

forrás: google

3 megjegyzés:

  1. mi sem szoktunk ilyenkor etetni még, viszont ma nálunk is folyamatosan jöttek az erkélyre, vállfákon ücsörögtek :)

    VálaszTörlés
  2. Hja kérem, úgy könnyű mosogatni, hogy nem szakadunk el a természettől

    VálaszTörlés
  3. Igen, már valóban kitettem az etetőket, de a cinkék még csak ma találtak ide! Nagyon sok madár van már a környéken, mivel már nem költenek lehet őket etetni. Nyáron csak azért nem etetünk, mert a szülők a könnyű megszerzett kajával etetnék a kicsiket, de ők még nem tudják megemészteni az olajos magvakat. Nézz át hozzám mégegyszer, a multkori postoto kiegészítem fotókkal! :D

    VálaszTörlés