2012. július 1., vasárnap

Az új otthon

Elkészültem a madarak új, nagy ketrecével.
Megint csak azt tudom mondani, hogy rettentő büszke vagyok magamra, mert teljesen egyedül készítettem, csak az oldalak összeszerelésénél segítettek a gyerekek, mert egyedül tartani és csavarozni még nem tudok, mivel csak 2 kezem van. Bár annyira mondták, ebből nem lesz semmi, szét fog esni... aztán atom biztos lett.
A lakók is beköltöztek a tágas kecóba.


Először megterveztem, megvettem az anyagot hozzá, egyszerű 2×4centis 3 méteres léceket, sok-sok facsavart, kötő idomokat és a pont hegesztett hálót. Kicsit nagyobb lukút szerettem volna, de sajnos csak 1cm×1cm méretű volt, de nagyon jó áron, mivel egyből a gyártótól vettem és még 10% engedményt is kaptam. 
Megcsináltam külön- külön az oldalakat, azután rálőttem mindre a hálót, és végül összecsavaroztam az oldalakat. Az ajtó okozott egy kis gondot, mert hát ugye nem vagyok asztalos, de megoldottam. A végére maradt a tálca.
A teteje is nyitható lett, majd ha esetleg párba állnak és lesz fészek, meg tudjam felülről nézni, meg egyáltalán, könnyebb így boldogulni vele. A mérete 110 cm hosszú, 95cm magas, a mélysége 68cm.


Hát azt nem lehet rá mondani, hogy tökéletes, vannak rések és elcsúszások, nem szakipari munka, de  megfelel az én kicsinyeimnek és nem került 60 ezer forintba, csak 15-be, a elektromos csavarhúzóval együtt.
Talán valamilyen anyaggal még le lehetne kenni, csak nem szeretném megmérgezni a papikat , ha nekiállnának rágni a fát.
 Most jöjjenek a képek. Sajnos fázis képek nincsenek, pedig az eleje úgy indult.













4 megjegyzés:

  1. Mindig irigykedve olvasom kis apróságaid történeteit! Nagyon szeretem a papagájokat, és sok-sok éven keresztül voltak nekem is hullámosaim, nekem ők a favoritok. Aztán amikor bekerültem az egyetemre, és albérletbe költöztem oda nem vihettem őket, itthon pedíg nem volt ideje a családnak a napi foglalkozásra velük, elajándékoztam őket egy kedves lánynak, akinek sokkal nagyobb kalitja volt, mint nekünk. Mindig nagy a csábítás, de csak akkor tartok legközelebb madarat, ha megfelelő nagy voliert tudok nekik biztosítani külső röpdével, ahol kedvükre szálldogálhatnak.

    VálaszTörlés
  2. Csodás a röpdétek, Pedke, gratulálok!
    Fantasztikusan ügyes vagy!

    A madárkák pedig gyönyörűek!!!!
    Most azonnal kérem ide mind a kettőt! :-))
    Drágák, édesek, imádni valók!

    Legyetek nagyon boldogok, száz évig, jó egészségben!

    VálaszTörlés
  3. Szuper lett, nagyon ügyes vagy! Én ilyen nagy munkába nem mernék egyedül belefogni. Bár, mondjuk ha nem a szobában kellene vele szerencsétlenkedni, más lenne.
    Úgy látom, ők is szeretik a sátrat.

    VálaszTörlés
  4. A szobában, ahol a törpéim laknak és röpülnek, elég sok natúr fenyőpolc volt és NAGYON érdekelte őket (főleg a tojó keresi a hazavihető fészek-anyagokat, a hímek inkább csak utánozzák, ennek alapján is meg lehet tippelni a nemüket). Vizes bázisú lakkal kentem le (sokszor, mert nagyon vékonyak a felvihető rétegek) a polcokat és bevált, mert így egyáltalán nem érdekli őket.
    Persze kaptak más rágnivalót bőven.
    ULAIVA

    VálaszTörlés