2011. május 31., kedd

Béka invázió

Az idén, valami oknál fogva, rengeteg béka költözött a tóba. Még soha ennyivel nem találkoztam. Többféle fajta   képviselteti magát, tavi, kecske, és a kicsi 2-3 centisek, gondolom a kis tavibékák lehetnek, de egész más színűek, mint a nagyok és a picik soha nem jönnek ki a vízből. Bezzeg a nagyok, kint napoznak és vadásznak.Ha óvatosan közeledünk, könnyű megfigyelni őket, de ha megijednek, csobbanás sorozattól hangos a tó. Kis, zöld levelibékával, a cseresznye fán szoktam találkozni és esténként locsolás után, hallatja a hangját a fáról.
Amúgy érdekes, mert nem hangosak, néha rájön valamelyikre, de különben semmi gond velük., nem csinálnak semmi rosszat, a rovarokat meg összefogdossák, hát érezzék jól  magukat.
 Már többször láttam, ahogy a halak úszás közben, oldalba lökik őket, de nem zavartatják magukat.
Régebben irtóztam tőlük, de mostanra elvagyok velük, a kis sötéteket, még meg is merem fogni.
A varangyokat, nem kedvelem, még a régi tavunk ideében, vettem fel a cipőm és egy varangyra dugtam a lábam. Valahogy nem volt kellemes érzés. Tuti valaki betette a cipőmbe, de senki nem vállalta el, és nem hiszem, hogy magától sétált be a lakásba és bújt bele, pont az én cipőmbe, de mivel a béka nem tudta elmondani , hogy történt, örök rejtély marad a dolog.

napozó


ő a kicsi, simán meg lehet fogni

kisbékát hasra fordítottam

leselkedő

Egy jó nagy példány


2011. május 27., péntek

Újra szedd magad....

Érik az eper Csalán, lehet menni újra szedni. Az idén 550ft. Azon tanakodtunk, mennyi is volt tavaly. Mondtam semmi gond, csak meg kell nézni, a múlt év májusi posztot, ott írtam róla. Vissza is néztem, 500 volt
Végül is, azért született meg ez a blog, mint egy napló szerüség, hogy megörökítsek , képekkel eseményeket és ami publikus, feltegyem ide.Nagyon jó visszaolvasni régebbi dolgokat és az csak hab a tortán, hogy sokan, mások is olvasnak. Így kerültem én is kapcsolatba számomra érdekes blogokkal, akiket szívesen olvasok.

Hát szedésre fel, mi mindenképpen megyünk. Előtte érdemes felnézni az oldalukra, mert sok hasznos infó található rajta.
Már tervezgetem mi készül az eperből. Rakok a mélyhűtőbe, lesz szörp, bodzával, meg még kitudja, mi jut az eszembe. Lekvár nem lesz, mert még a tavalyiból is van. Nálunk kapósabb a Mama féle sárgabarack. Remélem azt is lehet majd szedni, meg meggyet, meg őszit.  Húú de megennék, most egy jó szaftos barackot....

2011. május 22., vasárnap

2011. május 21., szombat

Pöttyös túrórudi torta

Összevont névnapozáshoz készült ez a túrórudi torta.
Egyedi találmány, piskóta tekercset sütöttem, megtöltöttem túrókrémmel és hamis marcipánnal vontam be.
 A hamis marcipán recept Ildinyótól származik.
Tiszta cukor az egész és hogy megnyugtassam az ünnepelteket, 2 update túrórudit nyomkodtam a krémbe :-)))
 A pöttyöket pirosra színezett masszából szúrtam ki és ettől lett pöttyös a rudi, mert hát az az igazi.
Kicsit más volt az elképzelésem, de a beborításnál derült ki, épp hogy csak elég a massza, mert igen csak ducira sikeredett a rúd. De mivel, már éjfél elmúlt jócskán és reggel, 5-kor keltem, egyszerűen nem volt már erőm , még egy adagot keverni.
Csak a kóstolásnál derül ki, milyen lett az íze. Kinézetre olyan, mint amikor otthon előkerül, a bevásárló szatyorból a túrórudi. Kicsit gyűrött, de finom.




2011. május 20., péntek

Ötye

Ma újra ÖTYE lesz a lányokkal. Csak azért érdekes a dolog, mert ebben a rohanó, hajtós életben, hónapok óta nem sikerült összehozni. De ma ráérnek az érintettek és végre jól kibeszélgetjük magunkat.


2011. május 17., kedd

2011. május 15., vasárnap

Kezdődik a bodza szezon

Már elkészült az első adag szörp cukorral és vagy 6 liter bodza limonádé, ami nem más, mint bodza virág kiáztatva vízben, sok-sok citrom karikával és édesítővel. A hűtőben kell tartani és kb 1 hétig áll el.
Mivel van egy nagy bokor citromfúvem, csináltam egy bodza-citromfú variációt is.


Aztán ha érik az eper, lesz bodza-eper kettős.

A palacsinta tésztát sűrűbbre kell összeállítani, kicsi sütőporrral. Belekevertem a virág szirmokat és úgy sütöttem ki, duci. palacsintákat. Mézzel, vagy juhar sziruppal megcsorgatva, nagyon finom. Később jutott eszembe, van még a bodza lekvárból, azzal is meg lehetett volna kenni....

Télre szeretnék szárítani egy jó nagy adagot, teának. Meghűlésre, köhögésre jó hatással van és persze a hideg téli napokon szeretek teázni.

2011. május 14., szombat

:-)

http://www.dunatakarek.hu/tippverseny/eredmenyek
pippoka az én lennék. Soha nem szoktam nyerni semmit, épp ezért játszani se szoktam, csak nagyon ritkán. Most se szeretném elkiabálni , de nagyon jól tippeltem eddig. Heccből regisztráltunk egy kollégámmal, ráadásul, már 3 forduló lement, amikor beszálltunk. Végig az élmezőnyben voltam és most átvettem a vezetést. Igaz még 2 meccs van, de azért bizakodó vagyok....
 ugye-ugye.....a sok év tapasztalat :-))))))))

Azért a péntek 13 alkalmából, kitöltöttem egy lottó szelvényt is
Ui:  a mai is bejött!

2011. május 13., péntek

májusi képek










Tomi ibolyája


már kapaszkodik


golgi belotti


az első rózsabimbó




tó szegély








még egy kanálajak





2011. május 7., szombat

Grillezés az update jegyében

Frissen sült update kenyér a grillezéshez

Már említettem, nem vagyok egy fanatikus update rajongó, de szeretek enni, jókat, finomakat és minden újra kapható vagyok.
Ma a grillezést is update formába helyeztük, ami nem olyan nehéz, mivel a grillezett csirkemell, salátával, eleve könnyű étel. Ma egy különleges pácot próbáltunk ki, pontosabban, Mill talált rá. Egy éjszakát sörben és mézben ázott a csirke, megbolondítottuk még spárgával, ami viszont citromos - oliva olajban forgattunk meg, grillezés előtt. Érdekes, új ízeket kaptunk.





A desszert master mixel készült, parázson sült, mini  palacsinta volt.




Kellemes, mondhatni nyárias idő volt, ideális a grillezéshez. Ma avattuk fel az évek óta meglévő,  faszén begyújtót. Sokkal gyorsabban elkészül benne a parázs, nem is értem eddig miért nem használtuk, de ezt is még ki kell tapasztalni, mikor lesz tökéletes.





2011. május 6., péntek

2011. május 2., hétfő

Új szépségek

Nekem nem szabad kertészetbe mennem, de olyan helyre sem, ahol növényeket árulnak. Nem bírom megállni, hogy haza ne vigyek valamit. Ezért jobb ha messze elkerülöm ezeket a helyeket, csak az a baj, az utca elején van és a kocsi automatikusan megáll előtte, hiába nyomom a gázt:-)))))))))
A hét elején tudatosan mentem be, mert beleszerettem a hortenzia Vanille Frase-be és azt mindenképpen  venni akartam, de sajnos nem volt.
Vanille frase
Hát nem gyönyörű?

Csütörtökön csak visszamentem és a tulaj megmutattata Pinky Winkyt, ami nagyon hasonló. Nem tudtam ott hagyni.

Pinky winky
Alig várom, hogy megmutassa a virágait...


Hétvégén meg a kisfiam vitt be be és
Anyáknapjára egy kosár virágot választhattam. Nagyon örültem:-))




2011. május 1., vasárnap

Kisérletezések

Az utóbbi időben eléggé ingadozik a tó víz szintje és van olyan része, ahol meredek a part és nem lehet beültetni növénnyel. Amikor lecsökken a víz, kibukkan a fólia, ami nem szép. Gondolkodtam, hogy tudnám eltakarni. Mivel a kert árnyas részein sok moha van, kisérletképpen, tenyérnyi darabokkal kiraktam a kritikus részt, úgy, hogy a széle belelógjon a vízbe, hogy ne száradjon ki. Nagyon kíváncsi vagyok, meddig bírja, fogalmam sincs életképes ötlet volt-e?  Egyenlőre bírja, de egyszer meg kellett rendeznem, mert a békák kedvenc napozó helye lett, mászkálnak rajta és túrják is.
Amúgy lehet kapni kaviccsal borított fóliát, ami jól néz ki, de baromi drága és állítólag egy idő után lepotyog a kavics róla. Láttam képet ahol zöld mű fűvel takarták ezeket a részeket, de nekem nem nagyon tetszik, legalább is míg be nem fedi az alga és eltűnik a harsány zöld színe. Persze ha most építeném a tavat, már okosabban, teljesen másképp csinálnám és sokkal nagyobbra.



A másik kísérlet, vettem sárga ragacsos papírt és felaggattam a gyümöcls fákra. Ráragadnak a fát károsító repülő rovarok. Már az első nap rengeteget fogott, úgy néz ki, sűrűn kell majd cserélni. Elég gusztustalan látvány, amikor tele van bogarakkal.



Délután elállt az eső, elmentünk a kutyokkal kirándulni, autóval. Annyira be voltak sózva, mostanában sokat vagyunk kint és a mai esős napot nehezen viselték, csak rosszalkodtak.
Olyan helyen jártunk, ahol rengeteg friss csalán nőtt, olvastam, a csalánból a növényeknek hasznos levet lehet készíteni. Nem volt nálam kesztyű, hirtelen nem tudtam, hogy fogok szedni belőle, de aztán, zacskót húztam a kezemre és óvatosan tépkedtem egy jó nagy adagot. Itthon aztán beáztattam, nagy vödör vízbe. Különböző javaslatokat olvastam, ázzon 2 napot és a leszűrt lével lehet öntözni, vasat, és nitrogént juttat a földe és meglódul a növekedésük, de lehet levéltrágya is. A kiültetett paradicsom palántáimnál fogom kipróbálni. Azt is olvastam, ha hagyom megerjedni, ami kb 2 hét, kipermetezve védekezni lehet a tetvek és gombák ellen, de figyelmeztetnek, állati büdös amikor a napon erjed.
Egyenlőre az első változatnál maradok ,majd beszámolok a hatékonysági eredményekről...