2011. március 31., csütörtök

Kutyajárat

2011. március 27., vasárnap

órát állítunk

Ma egy órával kevesebbet aludhattunk.

Nekem kell pár nap, mire át tudok állni és nem ébredek fel a megszokott időben, ráadásul még sötét is van, amikor kelek.
Az órákat már este átállítom, kivéve egyet, a konyhait, azt úgy hagyom, és élvezem, amikor másokat megtéveszt:-)

Az alábbi képen, a kékkel jelzett országok használják a nyári és téli időszámítást




Az esős, vacak időre  2 vigasz kép, a kertből

az első tulipánok



2011. március 20., vasárnap

Jó hír

Az 1 hete elvetett Lantana magokból 2 már kikelt. Ilyen kis dolog is, milyen örömöt tud szerezni:-)

Amikor kitettem a telelésből, tele volt magokkal, visszavágtam és beáztattam pár magot. Nem fűztem sok reményt hozzá, mert tavaly nem sikerült, ( igaz csak simán földbe dugtam a magokat) de próba szerencse...egy nap után megcsiszoltam, mert hasonlóan kemény, mint a hibiszkuszé és elültettem.
 Úgy tűnik, ez a siker titka...Most már sajnálom, hogy nem több magot tettem el.
Remélem pár növény megmarad a kiültetésig.



2011. március 18., péntek

kukacok

Nagyon jó idő volt a hosszu hétvégén, úgy láttam a halak szívesen ennének, ezért vettem nekik fehérje dús kaját. Csontit és egy hasonló kukacokat, csak kisebbek, nevüket is mondta az eladó,de elfelejtettem.
Meg is kóstoltattam velúk és tényleg szeretik, de mivel megint hűvös lett, leálltam az etetéssel.
 Biztos nagyon éhesek már a  téli nélkülözés után, rájuk is fér a kalória dús kukac.


2011. március 13., vasárnap

vegyes

Szombaton egész nap a kertben dolgoztam. Pontosabban 3-ig akkor eszméltem, milyen fáradt vagyok, már csak vánszorgok. Reggeltől, folyamatosan ástam, gazoltam, metszettem, tavat rendeztem, csak ebédelni ültem le, azt is a jó meleg napsütésben, a teraszon. Délután még el akartam biciklizni a közeli áruházba, jód mentes tengeri sóért, tavasszal a tóba szoktam tenni, de úgy fájt már minden porcikám, nem voltam képes rá, még autóval is nehezemre esett.
Olyan szorgos voltam, még képezni is elfelejtettem, de majd ma, mert ma is folytatom, még sok munka van hátra. Eddig a kis konyhakertem rendeztem, tele volt tyúkhúrral. Az ősszel vetett saláta magból, nem sok kelt ki, talán pár darab lesz, a 2 centis kis növénykékből.
Az 1 hete vetett paprikáim szépn kellnek az ablakban. Kitettem a garázsből a telelő növényeket, de még csak szélmentes védett helyre. Tegnap délután feltámadt a szél, a lemosó permetezés elmaradt, de mivel ma is fúj, halasztódik.
Reggel megfőztem az ebédet,( babgulyást, olyan megáll a kanál benne jellegűre sikeredett),mert tegnap alig ettem valamit, most aztán kalória dús ebéd lesz. Nem  tudom miféle babot sikerúlt vennem, egész éjjel ázott, de nem akart megpuhulni. A kenyér is megsült, nagyon jól néz ki




A tóból kis gereblyével kiszedtem a rothadó mindenfélét, feltöltöttem. Ilyenkor tavasszal annyira sívár képet mutat, addig amig nem nőnek meg a növények. Pedig a halak már fent úszkálnak és békákat láttam beugrálni, úgy látszik ők is érzik a tavaszt. Hálót kell vennem, mert az ügyes kisfiam, azzal akart jeget tőrni és persze nem birta, most nem volt mivel leszedni a felszinről az úszó szemetet.

Na megyek is kifele, jó lenne ma végezni....

2011. március 11., péntek

Hétvégére

Kicsit régen írtam  sütés- főzésről. Eléggé visszafogtam magam, főleg a süteményekkel, szinte nem is készült mostanság süti.
Azért hétvégenként egy kis édesség engedélyezett, sőt hét közben egy kis csoki is lecsúszik, kell a boldogság hormon. Eddig azt gondoltam, csak a nők édesség és főleg csoki evők, de nem...  Férfi ismerőseim között is vannak édesség függők, szinte mindegy mit, csak édes legyen alapon.
A hosszú hétvégére mindenképpen kell valami finomat sütni, édeset és sósat. Teljes kiőrlésű lisztből, magvas kenyérkét is sütők.
Mivel jó időt ígérnek, kertelni fogok és még a grillezés is felmerült bennem. Pipi husi, salátával és Ami ananászosz nyársát is tervbe vettem.

Sok munkát akarok elvégezni kint, már csak a jó idő kell hozzá...

2011. március 8., kedd

Talán, végre

Az időkép.hun, felül van egy kérdés, Mikor jön a tavasz? Ha eddig rákattintottam mindig azt írta ki, Még nem.
Ma végre az fogadott, Péntektól kora tavasz.

reggeli kép



Paradicsom palántákat nevelek az ablakban. Még nem látszik semmi, a hétvégén vetettem a magokat



de van eprem is



2011. március 6., vasárnap

Szedtem fel cserépbe az árvácskából, és beviszem a munkahelyemre, ott is legyen tavasz váró virágom.

2011. március 1., kedd

Március 1

 Tavasz van.....reggel hóval és havas esővel kezdődött, igaz délutánra kisütött a nap, de hideg van. Fagyott a föld, a kis tavamon is újra jég van.
Ennek ellenére, visszavágtam a teleltetett muskátlikat és a levágott, szép dugványokat, hormon porba mártottam és elültettem. Remélem meggyökeresednek.



Ősszel behoztam a tóból a kállát, nem rég elkezdtem locsolni és máris virágzik



A közel jövőre semmi jó időt nem jósolnak, semmi esély a  kapirgálásra, úgy döntöttem, nekiállok a tavaszi nagy takarításnak.A nappalival kezdtem, lemostam sörrel az összes szobanövényemet,( a szomszéd asszony ajánlotta), valamiért jót tesz nekik, nála nagyon szépek, de ha másra nem volt jó, a portól minden esetre megszabadultak.
Tórpe harangvirágot tettem a nappaliba, tavaszt idézni, amit majd kiúltetek